andan felnőttképzés tételek 8.

8. tétel

A FELNŐTTKORI FEJLŐDÉS SAJÁTOSSÁGAI, A FELNŐTTKOR SZAKASZAI. A TANULÁS-TANÍTÁS CSEREFOLYAMATA FELNŐTTKORBAN. VÉDEKEZÉSI MECHANIZMUSOK ÉS ELLENÁLLÁS AZ ANIMÁCIÓS CSOPORTOKBAN. KEZELÉSÜK MÓDJAI.

A mindennapos szóhasználattal szemben a felnőttség egyszerűen a felnövekvést követő életszakaszt jelenti, egyértelmű azzal a testi és szellemi érettséggel, amelyet az egyén belső fejlődés és külső ráhatások nyomán egy bizonyos életkorban elért, és amelyben haláláig megmarad.

Minél idősebbek leszünk, annál jellemzőbb ránk a heterogenitás. A gerontagógiai korban, ezüstkorban már még nagyobb a különbség a fejlődés eltérő üteme és az embert ért eltérő hatások miatt.

Vizsgálati szempontok:

A, életkor kritériumok

B, érettség elméletek, differenciált érettség elméletek

C, a felnőtt életkor szakaszolása

D, életkori válságok

Ha a felnőttséget nem redukáljuk a szembetűnő fizikai sajátosságokra, nyomban kitűnik, hogy bonyolultabb a megítélés. A felnőtt állapot ugyanis különféle típusú jellegzetességek együttese.

A) Életkori kritériumok:

-naptári életkor: az életévek számával mérjük. Meghatározó lehet azonban a szubjektív életkor érzés. (gyerekes felnőttek, koravén fiatalok)

-anatómiai, biokémiai, fiziológiai életkor:  mutatói a testi növekedés befejeződése, végleges testarányok kialakulása, nemi érettség. A szervezet öregszik.

-pszichikus életkor: a felnőtt pszichikumát dinamikus egyensúly, a viszonylagos stabilitás jellemzi.

-szociális életkor: sajátosságai a tanulói státusz vége, helyfoglalás a társadalmi munkamegosztásban, anyagi önállóság, stabil partnerkapcsolat, családalapítás, felnőtt állampolgári jogok, kötelességek.

-értékrendszer jellemzők: morális vonások jellemzik. A felnőtt személyiség magatartását a magasabb rendű motiváció uralja, kialakul felelősségtudata.

B) Érettség elméletek, differenciált érettség elméletek:

Zrinszky László: A felnőttképzés tudománya

-         Franz Pöggeler újrafogalmazta a felnőttség fogalmát és a képzés helyét. Szerinte a felnőtt lény nem állapot, hanem folyamat. Összehasonlította a felnőttképzés szó jelentésbeli tartalmát a német, angolszász, francia és holland – flamand nyelvterületen és nem lényegtelen eltéréseket vett észre. Kritériumok, amelyek a felnőttek képzését felnőttképzéssé avatják. Szervezett formában, elsődleges feladat, továbbképző feladatok egyéb feladatokkal való összekapcsolása, hogy a képzési feladatok teljesítése biztosítva legyen, megfelelően kiképzett munkatársak segítik a felnőttképzést. Hat mozzanatot említ, amely elválasztja a felnőtt ember korhoz kötöttségét a történelem feletti értékektől.

Ezek a testi, lelki, szellemi érettség; a „teljes élet” tapasztalata; flexibilitás; önállóság és autonómia; formálhatóság és a személyi kötöttségtől való szabadság.

Felnőtt az az ember, aki a biológiai érettségen, személyi tulajdonságaiban eljutott a társadalmi és pszichikus felnőttség szintjéig.

-Martin Dohlemann: A mai modern felnőtt jellemzői.

                  -folytonos teljesítménykésztetés

                  -fokozott önállóság, önfejlesztő és szociális célok vállalása

                  -gyakori részkontaktus felvétele ismeretlen emberekkel

-egyenlő bánásmód elve, megvesztegethetetlenséggel való őrködés azon, hogy minden ember elvileg azonos bánásmódban részesüljön.

-pragmatikus dezemocionalizáltság: képesek vagyunk döntési helyzetben racionálisan (érzelemmentesen) dönteni.

Amennyiben a hiányállapotok megszüntetésére, alapvető szükségletek kielégítésére irányuló motívumok vannak túlsúlyban az önmegvalósítást szolgáló növekedési motívumokkal szemben, nem beszélhetünk érett személyiségről.

Differenciált érettségelméletek

A személynek a felnőtt-létre való érettsége számos tényező függvénye. E. Doll kidolgozta szociális érettségi skáláját. Az individum önállóságának és a csoportéletben való részvételének mutatóival próbálta a felelősségtudatot és a hozzá tartozó képességeket megragadni.

-E.A. Doll: társadalmi érettség vizsgálata

szociális érettségi skála:

-általános önállóság

-önállóság az étkezésben

-önállóság a felöltözésben

-önirányítás (pl: pénzzel való bánásban)

-foglalkozás (saját munka rendszerezése, szakszerűség)

-kommunikáció

-közlekedés

-szocializáció

Doll a felnőttség kezdetét a 25 évben jelölte meg.

A felnőtt státusz és életmód elérése szempontjából nagy jelentőségű két további szempont: a pszichoszexuális – párválasztási és pályaválasztási-munkavállalási érettség. A párválasztási érettség magában foglalja a testi—lelki alkalmasságot.

A. Sirota öt pontban foglalta össze az erre vonatkozó érettségi kritériumokat.

-A. Sirota: pszichoszexuális párválasztás érettségi kritériumai:

-alkalmazkodási készség

-személyi autonómia

-önuralom, önfegyelem készsége

-másokkal való kapcsolat készsége a társadalmi normáknak megfelelően

-a tudatosság magas szintje: önmagunk és körülményeink kritikai elemzésének képessége.

D.E. Super: nevéhez fűződik a pályaválasztási, munkavállalási érettség a felnőtt élet teljes tartamára való kiterjesztése. Kritériuma, hogy valaki hogyan teljesíti az egyes fejlődési szakaszokra jellemző fejlődési feladatokat. Az út a következő fázisokon megy át: szakosodás-próbálkozás-előrehaladás-fenntartás-hanyatlás.

A felnőtt szerepek sokkal differenciáltabbak most, mint korábban! Az urbanizáció, a gazdasági folyamatok befolyásolják. Koronként, társadalmanként változik, kit tekintünk felnőttnek.

C) Életkor-szakaszolási kísérletek:

Szolón: évtizedes szakaszokra osztotta fel az emberi életet.

20. gyerekkor vége, kezdődik az adoleszcencia

30: fizikai érettség-családalapítás

40: formálódás befejeződése

50: gondolkodás és beszéd csúcspontja

60: az erők hanyatlása

Servius Tullius a polgárokat rendeletileg két csoportra osztotta: 45 év alattiakat fiataloknak, az ennél idősebbeket öregeknek minősítette.

Charlotte Bühler:

1) életkor pszichológiai koncepciója egyezik a Szolón-i felosztással, azaz életévtizedekben határozza meg az engedelmesség/függetlenség, valamint a biztonság és szeretet értékei szerinti felívelés és lehanyatlás időszakait.

2. évtized: autonómia

3. szubjektív önértékelés, nemi igények, identitás

30 körül: társadalmi szerepek determinációja

40-es évek: az önelhelyezés befejezése a  munkában és a családban

50-es évek: önkritika

60-as évek: személyes beteljesülés

80-as évek: regresszió

2)  korábbi életszakasz elmélete az életdráma felvonásait próbálta felvázolni. Minden egyes dramaturgiai egység kettős megfeleltetést jelez. ( a felnövekvőkre és a felnőttre is igaz, ezért kettős!). a kifejlődés fázisai és a felnőtt életmenet szakaszai egyaránt megfelelnek a klasszikus drámaépítkezés szabályainak.

1, expozíció: a korai kisgyermekkor és a további élet megalapozása

2, fokozás: a kisgyermek környezeti tapasztalatainak kiterjesztése és a fiatal felnőtt expanziója főleg a magánéletben és  a hivatásban.

3, csúcspont: az érett gyermekkor tárgyiasabb törekvései, növekvő személyi biztonsága, és az érett felnőttkor családi és hivatásbeli kiteljesedése.

4, visszafordulás: a serdülő szellemi törekvéseinek kiteljesedése és az új életfázisba lépő felnőtt válsága, élete átszervezésének kezdete.

5, megoldás: növekvő szellemi jegyek megjelenése, az öregségben az átszellemülés.

Franz Pöggeler: a fejlődési szakaszokat a tapasztalatszerzés, képzés, társas kapcsolatok együttesében szemléli.

-fiatal felnőtt (20-as évek): törekszik a szociális beilleszkedésre, egzisztenciális biztonságra. Házasságkötés, családalapítás ideje.

-az életközép felnőttje (30-45): szinte minden területen a csúcsra ér. Erős aktivitás jellemzi.

-a határok megtapasztalása (45-55): testi erők hanyatlása, rezignáció.

-öregség bölcsességben (60): valódi nyugállomány, az ember önmagába mélyed, elkészíti élete mérlegét. Konzervatív.

Pöggeler szempontja, hogy az egyik szakaszból való átlépés a másikba válásággal jár.

Erik H. Erikson: az életkor-váltás krízis jellegét, alapellentmondásait az én-azonosság szempontjából elemezte.

A korai felnőttkorban éri el az ember a biztos identitástudatot, mely mindenekelőtt az intimitás fokában mutatkozik meg:

-a másik nem vonatkozásában

-más emberekkel való kapcsolatokban

-önmagunkkal szemben.

Távolságtartás és elszigetelődés: az embernek egyszerre van szüksége arra, hogy képes legyen intimitásra és felnőtt autonómiájának megőrzésére.

Gerell spirál modellje: 7 éves szakaszokra bontja. Általában 7 évente változik a nézőpont. A dolgok ugyanazok, csak a nézőpont más!

Spirálmodell: Fejlődés-lélektani elmélet, mely szerint az ember bizonyos tulajdonsága egy ideig háttérben van, hogy később „magasabb síkon” újból a felszínre kerüljön. A spirálmodell szerint az emberi életben hétéves ritmus követhető nyomon. A 28. évben döntő életkrízist tételeznek fel, 35 éves korban a vitális életcsúcsot ér el az ember, a 42. évvel a jellem alakulása fejeződik be, a 49. évben a „csúcsteljesítmény” ismerhető fel, az 56. év a klimaktériumot hozza, a 63. év a hippokratészi orvosi iskola értelmében az életveszély éve, a 70. évvel megkezdődik a teljes elöregedés.

D) életkori válságok

Életkor-válságok: Erikson ún. fejlődési- és események által kiváltott kríziseket különböztetett meg. Ez előbbieket tekintette életkorválságoknak, melyek valójában fordulópontok: olyan életszakaszok, melyek óriási növekedési lehetőségeket rejtenek magukban, de fokozottan sérülékennyé is teszi a személyiségét.

Gail Sheehy: az egyes periódusok, korváltások tipikus problémái:

18-20: önállóság, belépés a munka világába

20-as évek: szakmai perspektívák, család

túl a 30-on: korlátozottság érzése, kényszerpálya

35-45: az életút fele, az ifjúság elvesztése, nő az események száma, amelyek már „nem eshet meg velem” érzéssel jár, a szakmai karrier megreked, a gyereknevelési gondok gyarapodnak.

Öregség kezdete: hivatásszerep elvesztése, presztízsvesztés, szociális kapcsolatok szűkülése, elmagányosodás, „szociális halál”.

Életközép felnőttje: Pöggeler nyomán elterjedt életszakasz-megjelölés. Az életközép általában a harmincas életévekkel kezdődik és mintegy másfél évtizeden át tart. A felnőtt a legtöbb életterületen ekkor éri el teljesítményei maximumát. Rendkívül aktívak a munkában és a szakmai tanulásban, de aktivitásának mértéke erősen függ réteghelyzetétől és a foglalkozási struktúrában betöltött helyétől. E periódus vége felé azonban már jelentősek a nehézségek, miközben gyermekeiről gondoskodik, gyakran szüleit is támogatnia kell.

Élettapasztalat: A felnőtt életkori sajátosságainak egyik vonása, az ember műveltségének sajátos összetevője. Az egyénben mindennapi munkája, társas érintkezése. Verbális tapasztalatcsere útján alakul ki.

Intellektuális hanyatlás: A fejlődéslélektan egyik legdifferenciáltabb jelensége, alapvető oka a fejlődés és tevékenység kölcsönhatása. Legáltalánosabb megfogalmazásban az ember intellektuális funkciója gyakori használat következtében fejlődésében felerősödik, felgyorsul, elhanyagolt, ritka használat esetén viszont gátlás alá kerül, fejlődésében megreked. A családi körülményekben, életfeltételekben előforduló hátrányos helyzet megakasztja a fejlődést, megrekeszti, megmerevíti a pszichikum állapotát.

Felnőttkor: A testi-lelki kifejlettség elérését követő emberi életszakasz. Megkülönböztetünk a.) naptári életkort,

                                    b.) a „biológiai életkort”,

                                    c.) a pszichikus életkor (éntudat, énazonosság, önálló életvezetésre képesség, stb),.

Erkölcsi jellemzői: viszonylag megállapodott értékorientáció morális autonómia, magasrendű motiváció, fokozott felelősségtudat. Beszélünk még szociális életkorról is: ez a tanulói státus végét jelöli, viszonylag végleges hely a társadalmi munkamegosztásban és egy munkahelyi mikrostruktúrában, viszonylag állandó tevékenységi kör, új családi helyzet, anyagi önállóság, felnőtt jogok és kötelességek.

Tanítás-tanulás cserefolyamata: A felnőttképzésben megvalósuló személyiségformáló folyamat „hogyanját” világítja meg a tanító és a tanuló együttműködésében. A fejlődés és az ezt segítő nevelés csak, mint a tanítás, tanulás kölcsönhatása értelmezhető. Minden fejlődés döntő feltétele a résztvevő alany öntevékenysége. Fontos: amit a tanuló hoz a cserefolyamatba; amit az oktató hoz a cserefolyamatba; a keret, amiben a tanulás és változás végbemegy; a kölcsönhatás folyamata; a tanuláshoz és változáshoz szükséges feltételek; a változás megőrzése és a tanulás hasznosítása a tanuló életében; az állandó tanulás folyamatának megszervezése.

Mivel a konfliktus akarati úton nem szüntethető meg, az én védelme úgy tartható fenn, ha az ilyen vágyak kilökődnek a tudatból, és átkerülnek a tudattalan szférájába. Ez az én-védő mechanizmus az elfojtás.

A VÉDEKEZŐ (ELHÁRÍTÓ) MECHANIZMUSOKAT legtágabb értelemben úgy határozhatjuk meg, mint olyan tartós vagy ismétlődő pszichikus működéseket, amelyek célja a belső konfliktusokkal együtt járó feszültségek, szorongások megelőzése, illetve megszüntetése vagy csökkentése, ezen keresztül a személyiség épségének, integritásának, alkalmazkodóképességének megőrzése.

A védekező mechanizmusoktól meg kell különböztetnünk az ellenállást. E két kategória nem azonos egymással; amíg az elhárító mechanizmus a személyiségstruktúrának a szocializáció folyamán kialakult integráns része, addig az ellenállás az egyén aktuális törekvése önmaga védelmére, a lelki egyensúlyát fenyegető önismereti munkával, önismeret-fejlesztéssel szemben.

A védekező mechanizmusok tipizálása meglehetősen nehéz feladat. Két szempont: az elhárító mechanizmusok működésének szakaszosságára, valamint kétszintűségük. A szakaszosság: az elhárítási folyamat három fázisban megy végbe. Az elsőben az elhárítandó vágy, szükséglet tagadása következik be. A második fázisban jelenik meg a specifikus mechanizmus (az elfojtás, a racionalizálás, stb.). mivel a vágyak, szükségletek nem háríthatóak el abszolút módon, a harmadik szakaszban rejtekutakon visszatérnek, betegségekbe fordulnak át, álmokban tűnnek föl, elszólásokban, tévcselekvésekben, szimbólumokban jelennek meg. A kétszintesség azt jelenti, hogy létezik a működő védekező mechanizmus mint belső lelki folyamat, majd ugyanez különböző viselkedések szintjén is megnyilvánul, láthatóvá válik a külső szemlélő számára.

Védekező mechanizmusok:

·        Elfojtás: úgy élik meg az emberek, mintha ezek a vágyak nem is léteznének bennük. Az elfojtást viselkedési szinten elsősorban a tagadás jellemzi. A nem teljesen sikeres elfojtás viszont neurotikus tünetekbe, pszichoszomatikus megbetegedésekbe, impulzív megnyilvánulásokba torkollhat.

·        Tagadás: lényege a külső világ valamely elemének avagy valamely belső lelkiállapotának tudomásul nem vétele.

·        Regresszió: ha az érett, felnőtt személyiség visszacsúszik egy korábbi, alacsonyabb szintű fejlődési állapotba. Ez azért tekinthető védekező mechanizmusnak, mert a fejlettebb szint felelősségvállalásával, erőfeszítéseivel együtt járó feszültség az alacsonyabb szinteken nem jelenik meg.

·        Izoláció: lényege az indulati tartalomnak és a hozzá kapcsolódó indulatnak, érzelemnek egymástól való elszigetelése, izolálása.

·        Meg nem történtté tevés: A törzsfejlődés kezdeti szintjére, a gyermeki gondolkodásra jellemző.

·        Projekció: az egyén úgy is elháríthatja szorongásait, belső feszültségeit, hogy indulatait, vágyait, konfliktusainak gyökereit másnak, másoknak, általában a külvilágnak tulajdonítja, eltorzítja. A projekció a babonás hiedelmek, a másokra irányuló agresszió alapja.

·        Reakcióképzés: A reakcióképzés előszeretettel alkalmazó felnőtt a számára elfogadhatatlan helyzetekre túlzó elfogadással reagál.

·        Racionalizálás: az egyén valamilyen ésszerű vagy ésszerűnek látszó magyarázatot teremt viselkedésének, beállítódásának alátámasztására, mintegy megteremti a cselekvés ideológiáját.

·        Identifikáció: Az identifikációval védekező személyek általában fegyelmezettek és alkalmazkodóak, másrészről könnyen befolyásolhatók és kevéssé önállóak.

·        Kompenzálás: az egyén valóságos vagy vélt fogyatékosságát önnön csekélyebb értékűségeként éli meg. A kompenzálás túlhajtását, agresszív, antiszociális irányba fordítását nevezzük túlkompenzálásnak. (Pl. alcsonyabb társadalmi helyzetűek sportsikerei)

·        Elaboráció: Mérei Ferenc foglalkozott behatóan az elaborációs védekező mechanizmusokkal. Elősegítik a váratlan helyzetek megoldását, emelik a teljesítményt és kreatív megnyilvánulásokká alakítják át a lelki élet feszültségeit.

·        Katarzis: dráma hatására a nézőkben és a szereplőkben létrejövő felmagasztosulás, erkölcsi megtisztulás. Mindenféle művészeti jellegű alkotás ilyen hatását katarzisnak fogadjuk el, ha a néző megfelelően rezonál rá, azonosulva a mű valamely szereplőjével.

Ellenállás

Olyan ellenállásokat sorolunk fel, amelyek ebben a formában csak csoporthelyzetben fordulnak elő.

·        Hallgatás: rendszerint a csoportülések elején, különleges újonnan induló csoportoknál észleljük a tagok kollektív ellenállásakén.

·        Intellektualizálás: homogén szakmai összetételű vagy hasonló műveltségű, élményanyagú csoportokban szokott fellépni. Az egész csoport munkahelyi, szakmai és egyéb intellektuális kérdéseket vitat meg, azt elkerülendő, hogy személyes vagy személyek közötti problémákról kelljen beszélni.

·        Általánosító távolítás: az egyébként személyes és jelen időben felvetődő témákat a csoport általános síkra tereli.

·        Áttolás: a „jól nevelt” csoport a feszültséget nem tudja vagy nem meri közvetlen formában oldani, ezért indulatait más témába tolja át.

·        Verbális agresszió: a körülmények, a vezetők, a módszer, az egyes gyakorlatok kollektív bírálata.

·        Függőség a csoportvezetőkkel szemben: ha a csoport mindent a vezetőktől vár.

·        „Megmentősdi”: konfliktusok vagy vezetői értelmezések esetén a csoporttagok sokszor védelmükbe veszik egymást.

·        Bűnbakképzés: minden „rászáll” arra, aki valamilyen, a többiek által rosszul tűrt tulajdonságával, eltérő viselkedésével szinten fölkínálja magát erre a szerepre.

·        Alcsoport-alakítás: ketten vagy többen összetartozásukat és a többiektől különállásukat nyilvánítják különböző helyzetekben, mintegy érzelmi szövetséget alkotnak.

·        Komédiázás: a nevetés feszültségoldó hatása közismert.

·        Technikai ellenállás: a csoportmunkával, a csoportos önismeretszerzéssel szembeni olyan védekezés, amely technikai témákra tevődik át. Ilyen például a késés, hiányzás, kimaradás, elfeledkezés a fizetésről, időhúzás technikai problémákkal stb.

Az ellenállás kezelése:

Az elhárító mechanizmusok lelki működések, amelyek a személyiség, az én védelmét szolgálják. Vagyis nem erkölcsi kategóriák, amelyekre a jó vagy rossz címkéjét ragaszthatjuk. Az egyén szempontjából fontos az elhárító mechanizmusok léte, hiszen nélkülük a személyiség nem tudna épen, egészben maradni, szétesne, létében lenne veszélyeztetve. Az önismeretfejlesztés egyik nagyon fontos eszközéről mond le az a csoportvezető, aki nem foglalkozik a csoporttagok habituális védekező mechanizmusaival, nem ragadja meg a kínálkozó alkalmat arra, hogy ebben a síkban is tükröt tartson a résztvevők elé. Mit tegyünk a csoportmunkával szembeni ellenállással? A vele, nem pedig az ellene dolgozást tartják szükségesnek. A csoportvezető sem mentes az indulatáttételtől, méghozzá az ún. viszont-indulatáttételtől. A csoport fejlődési fázisaihoz teljesen természetesen tartozónak kell elfogadnunk a különféle ellenállási megnyilvánulásokat. A csoport számára kettős attitűdöt kell közvetítenünk. Egyrészt az elfogadást, toleranciát, a személyiség jogainak és az egyén reakcióinak tiszteletben tartását – az ellenállást illetően is. Másrészt ezzel párhuzamosan és fokozatosan, a védekező megnyilvánulások tudatosítását, azonosítását, okadatolását és értelmezését. Sokszor csak az segít, ha az ellenállás megnyilvánulásai és gondolati megmunkálása közé olyan tapasztalatszerzést iktatunk, amelyre „kényszerítve” a csoport képes a két fázis közötti szakadékot áthidalni, vagyis képes tanulni.

A csoportellenállást csak játékkal küzdhetjük le, és főként akkor, ha a kiinduló pozíció és az egész epizód megfelel a társas mezők feszültségének, kifejezésre juttatja annak problémáit, egyszóval ha az eleven, az „itt és most” helyzetet jellemző élményt dramatizáljuk