7. tétel
A DIDAKTIKA FOGALMÁNAK ÉRTELMEZÉSE, OKTATÁSELMÉLETI IRÁNYZATOK, AZ ANDRAGÓGIAI DIDAKTIKA. CSOPORTDINAMIKAI ELEMEK AZ ANIMÁCIÓS CSOPORTOKBAN.
A didaktika görög eredetű szó. A neveléstudománynak az iskolai oktatás általános elveivel és módszereivel foglalkozó ága. Az oktatás (tanítás-tanulás) elméletével és gyakorlatával foglalkozó tudomány, a nevelés része, irányított tanulás útján történő személyiségfejlesztés. Magyarországon az oktatás szinonimája. Comenius írta le először.
Az utóbbi években jelentősen fejlődött, kialakításának alapját az adja meg, hogy a felnőttek eltérő tudással, előzetes tapasztalattal, tanulási képességgel kapcsolódnak be a tanulásba. Lehetőséget kell adni számukra, hogy különböző időpontokban kezdjék a tanulást, és eltérő ütemben haladjanak.
Az egyéni haladást, a tanulást, vagyis a tanuló tevékenységét helyezi előtérbe a hagyományos tanár-diák kapcsolat helyett. A tanár szerepe az irányítás, a segítés.
E tanulási formák szükségessé teszik a tananyagok részenkénti elsajátíthatóságát, moduláris felépítését. A felnőttoktatásnak igazodnia kell ahhoz is, hogy a felnőttek gyakran munka mellett kénytelenek tanulni.
Főbb kérdéskörei: Mit? Mit? Hogyan? Ki? Kit? Hol? Mivel?
Modul: a tananyag (tantárgy, vagy tantárgyak) egy koherens részének feldolgozásához szükséges összes tanulmányi munkát (előadások, gyakorlatok, egyéni tanulás, értékelés, iskolai gyakorlat stb.) foglalja magába.
Oktatás: a nevelés értelemre ható eszköze (ismertet, tudást, műveltséget nyújt)
Xaver Fiederle „sanft” (szelíd) modelljének fő szabálya: „Használd fel, aktivizáld és fejleszd tovább a résztvevők tanulási és tapasztalati potenciálját!” A képzés „szelídsége” pedig a kibontakozás sokféle útja iránti türelemben rejlik. Az „aktivizálás” itt inkább a hallgatók aktivitási igényének finom vezetési technikákkal való kielégítése.
Oktatáselméleti irányzatok
J. Bruner nézetei
J. Bruner: „Az oktatás elméletéhez”
- az ember természetes tanuló (spontán tanuló) az iskolák gyakran elmulasztják igénybe venni ezt a tulajdonságot.
- energiahiány az iskolában
- szocializáció-közvetlen, távoli célok
- függés az iskolától. A didaktikus folyamat a függőség érzésének kialakulását segíti elő a tanulóban. Ez azért nem szerencsés, mert mire a gyerekek felnőtté érnek, a tanároktól várják el saját oktatásukat.
- az oktatás elméletét jellemezze:
o tapasztalatokra építés, kíváncsiság felkeltése
o megfelelő tananyagstruktúra-megértés
o a tananyag átadásának leghatékonyabb sorrendjének a megszervezése
o a megerősítés szükségessége, az alkalmazott jutalmazás, büntetés természetének és menetének meghatározása.
Az ismeretek szerkezete és formája fontos a felnőttek oktatásában, az előadás módja, az előadás hatásának az ereje változik függően az életkortól, a tanulók közötti stílusoktól, a különböző tantárgyaktól. Bruner felismeri a tanár és a diákja közötti kapcsolat fontosságát.
J. Dewey andragógiai szempontból legfontosabb nézetei
A pragmatizmus képviselője, a progresszív oktatás egyik legnagyobb képviselője..
Nézetei:
-az oktatás fogalmának újraértelmezése (Long Life L)
-az ember a növekedés és fejlődés korlátlan lehetőségeivel születik
-az oktatás segíti ezt a folyamatot
-hangsúlyos a tudományos módszer: probléma-hipotézis felállítása. Az egyénnek a problémából kell kiindulnia, hipotéziseket kell felállítania és gyakorlati bizonyítékok vizsgálatával kell ellenőriznie
-problémamegoldás
-tanári szerepmódosulás.
A tanár elősegítheti és irányíthatja a tanulást, de nem tudja oly módon ellenőrizni a folyamatot, és beavatkozni abba, mint ahogy a didaktikus tanár tudott.
Fontosnak tartja a szabadságot és a tapasztalatot. Azt állította, hogy a fiatalok és az öregek közötti együttműködés és a tapasztalatok folytonossága fontos a tanuláshoz. A tanár fő feladata a körülmények megteremtése a diák tanulásához.
A tapasztalat az emberi élet lényege.
Freire andragógiai szempontból jelentős elképzelései
Paulo Freire:
-hagyományos oktatás kritikája jellemzi: bankkoncepció (letétbe helyezzük a tudást a fejekbe és változtatás nélkül kapjuk vissza), az elnyomás pedagógiája.
-Oktatáselméletének három eleme:
-az oktató tanulóvá válása. Elmegy azokhoz, akiknek szüksége van a tanulásra, és meghallgatja őket, így az oktató tanulóvá válhat. Lehetővé teszi a tanárnak a tanuló nyelvének megtanulását és a velük való azonosulást.
-a tanulók között vita, párbeszéd motiválása-a, szocializáltság tudatosítása=dialógus modell. Párbeszédben vitatkoznak a valóságról. Őszinte párbeszédben a tanár tanítja a tanulókat, ők pedig tanulnak és egyúttal tanítják a tanárt.
-szerepek
Továbbá:
-a tanuló tisztelete
-a tanulók hathatnak a szociokultúrális környezetükre
-az oktatás változási folyamat, aktív. A tanár nem kontrollálja a megtanult ismereteket, sem a tanulás eredményeit.
Humanista oktatási módszert ajánl. A tanárnak le kell törnie a tanár és a tanítottak közti akadályokat, egy nyelvet kell beszélnie a tanulókkal, tudatában kell lennie, hogyan alkotják meg jelentésvilágukat. Bátorítania kell őket a kutatásban és abban, hogy tanuljanak tapasztalataikból.
Illich alternatív megközelítése:
-nincs egyenlőség a hozzáféréshez. A szegények nem tudnak beiratkozni a tanfolyamokra és megszerezni az ott biztosított előnyöket.
-a társadalom iskolátalanítása (az iskolai szervezet nem jó!). Mivel az oktatás az intézményesítés csapdájába esett, szükség lenne a társadalom iskolátlanítására.
Javaslata: tanulási hálózatok létrehozása, melyek szövetszerű struktúrát hoznak létre társadalmon belül. A hivatásos oktató felszabadulna az iskola bürokratikus ellenőrzése alól, szabadon kínálhatná fel szolgálatait azoknak a tanulóknak, akiknek szüksége van rá. Fontosak az oktatási témák tájékoztató szolgálatai.
Knowles elképzelésrendszere andragógiai szempontú megközelítéssel:
Knowles volt az USA-ban az andragógia fogalmának legkövetkezetesebb terjesztője. Könyvében szembeállította a pedagógiát és az andragógiát, s kimutatta az utóbbinak a pedagógiától eltérő sajátosságait. A tanuló fogalma, énképe szerint a pedagógiai modell alapján függő személyiség, a tanár dönti el mit, mikor, hogyan tanuljon. Az andragógiai modell alapján a felnőtt az önirányításra rendezkedik be. A tanuló tapasztalatai alapján a pedagógiai modell szerint a tanulók esteében kevés tapasztalat lehet a tanulás forrása, az andragógiai modell szerint az élettapasztalat fontos tanulási forrás, a tanító és tanuló tanulhat egymástól! Az uralkodó tanítási mód szerint a pedagógiai modell esetében az átadási technikák működnek, az andragógiai modell esetében az aktivizáló módszerek kerülnek előtérbe, a csoportos technikák a cselekvéses tanulást segítik. A tanulási irányultság szerint a pedagógiai modell esetében tárgyközpontú, az andragógiai modell esetében szükségletközpontú. A motiváció szerint a pedagógiai modell esetében erősen életkorfüggő, a külső nyomás készteti tanulásra, az andragógiai modell esetében túlsúlyban van a belső késztetés, szükségletet elégít ki a tanulási, fejlesztési folyamat.
A tanítást a tanulási tevékenységek tervezési és irányítási folyamatának tekinti.
Elvei:
- önkiteljesítési lehetőségek biztosítása. Segíti a tanulókat, hogy önértékelési eljárásokat alakítsanak ki és alkalmazzanak.
- megfelelő környezet megteremtése (fizikai, pszichológiai)
- A tanuló saját törekvéseinek tisztázása
- Diagnózis
- Individuum elfogadása
- Bizalom, együttműködés, tanulótárssá válás
- A tanuló bevonása a tervezésbe
Diagnózis: a megfelelő diagnózis felállításához nélkülözhetetlen a megfelelő fizikai és pszichológiai környezet megteremtése. Diagnózis: a tudás akkori állapota, a cél meghatározása, a kezdeti állapot megismerése. A tanár és a tanulók együtt alakítják ki a tanulás célját. A tanárnak össze kell fognia a tanulókkal mind a folyamata értékelésében, mind a jövőbeli tanulási szükségletek újra meghatározásában. Knowles a tanulókat aktív felfedezőnek tekinti a tanulás folyamatában, a tanár pedig mind a tartalom, mind a folyamat forrásai.
Összehasonlítás:
- Dewey és Knowles humanista, idealista megközelítés. Úgy szemlélik a tanulót, mint akinek a tanulás iránti motivációja van, tehát a tanár szerepe főleg elősegítő.
- Illich, Freire: szélesebb összefüggésbe helyezett elemzés jellemzi őket. Az intézmények kritikája, az elit hatalmának bírálata.
- Bruner elemzése sokkal kifejezettebben az oktatáshoz kapcsolódik. Az ember kíváncsiságára összpontosít, mint a tanulási folyamat egyik serkentője.
CSOPORTDINAMIKA: A csoport, mint egész, mint valamilyen önismereti célból összejött emberek együttese, hogyan működik, hogyan változik, hogyan fejlődik (csoportok dinamikai elemei).
- Szerepek
- Indulatáttétel
- Viszont indulatáttétel
- Konfrontálódás
Mindenféle társadalmi csoport sajátossága, hogy előbb-utóbb szerepek szerint strukturálódik.
A szerep fogalmának meghatározásában praktikusan háromféle megközelítést említhetünk. Az egyik szerep: az elvárt viselkedések összessége.
A másik: az érzékelt viselkedések együttese.
A harmadik: az eljátszott viselkedésmódok.
A három szempont közös sajátossága: a viselkedés, viselkedésmód. Az önismereti csoportban csak két formális szerep létezik: a csoportvezetőé és a csoporttagé. A csoporttagok szerepe az, hogy a csoportvezető irányításával és kezdeményezésére az adott szemlélet és módszertan keretei között önismeretüket fejlesszék.
1) Önirányultságú szerepek:
Főképpen az egyes csoporttagok személyes feszültségének oldására alkalmaztatnak. Olyan feszültségekről van szó, amely a csoportbeli identitással, a csoportcélokkal, az egyéni befolyással, a személy elfogadásával – illetve az ezekkel összefüggő bizonytalanságérzéssel kapcsolódik össze.
a) függőség. (Alávetés a vezetőnek vagy más csoporttagnak)
b) ellenszegülés. (Függetlenedés a vezetőtől vagy más csoporttagtól)
c) rivalizálás. (Versenyzés konkrét témákban a vezetővel vagy más csoporttaggal)
d) kitérés. (A tevékenység olyan irányba terelése, ami éppen nem foglalkoztatja a csoportot)
e) párképzés: (Szövetséges keresésére irányuló viselkedés)
f) kilépés. (Háttérbe húzódás, passzivitás)
2) Feladatra irányuló szerepek:
A feladatoknak, a problémáknak a megoldását segítik.
a) kezdeményezés. (Elindítás, a holtponton való átsegítés)
b) információkérés. (Tények, adatok, információk gyűjtése, kiváltása a csoporttagokból)
c) információadás. (Tények, adatok, információk közlése a csoporttal)
d) kritikai tisztázás. (A helyzet és az elképzelések világossá tétele és ellenőrzése)
e) összegzés. (A felmerült javaslatok, megoldásmódok, ötletek összehangolása és döntésre előkészítése)
3) Csoportfenntartó szerepek:
A csoport fenntartására, működésének zavartalanságára, a széthúzó erők ellensúlyozására irányulnak, az adott feladat megoldásához szükséges jó légkör megteremtése érdekében.
a) összhangteremtés. (Az eltérő vagy ellentétes nézetek összehangolása, a sarkított vélemények közelítése, a különféle szempontok egyeztetése)
b) bátorítás. (Meleg, erősítő viselkedés)
c) Kompromisszumkeresés. (Rugalmas, engedékeny viselkedés annak érdekében, hogy a másik fél ne vesztesen hagyja el a terepet)
d) kognitív serkentés. (Elakadások, konfliktusok esetén a megelőző folyamat elemzése, az akadályok természetének megfogalmazása, okkeresés a tevékenység továbblendítése érdekében)
e) feszültségoldás. (Hangulatjavítás, konfliktusenyhítés)
Normák
A társadalom normái előírásokat, szabályokat jelentenek, amelyekhez az egész társadalom vagy annak egy része igazodik, amelyek szerint viselkedik. A csoportnormák a csoporttagok viselkedését szabályozzák. A normákat maga a csoport alakítja ki megszerveződését követően egy nem tudatosan kezelt folyamatban. Az egyén természetesen nem „tiszta lappal” lép a csoportba. Amikor tagja lesz egy csoportnak, akkor vagy azonosság lesz az ő egyéni normái és a kialakuló csoportnormák között, vagy eltérés. Az utóbbi esetben deviánsnak tekintik a tagot. Számára négyféle lehetőség kínálkozik:
a) igazodni a csoporthoz (csoportkonform viselkedés). Az egyén konformitása akkor lesz valószínű, ha
- a norma tárgya kétértelmű, homályos
- saját „közvéleményre” van szüksége
- az ellentétes véleményt képviselő többség nagy
- a csoport különösen összetartó, baráti jellegű.
Csak akkor hat a konformitás irányában ez a négy tényező, ha az egyénben tudatosul a normáktól való eltérés deviáns jellege.
b) megváltoztatni a csoport normáit
c) megmaradni deviánsnak. Nehéz probléma a normáktól eltérőnek, deviánsnak maradás. Ez meglehetősen labilis helyzet szokott lenni, és egy idő után a többi lehetőség valamelyikébe szokott torkollni, így a deviancia megszűnik.
d) elhagyni a csoportot. A csoport elhagyása komoly gyakorlati probléma szokott lenni a csoportvezetők számára. Elsősorban azért, mert saját szakmai kudarcukként élik meg. Vannak helyzetek, amikor a normaszegő távozása mindenki számára a legjobb megoldás.
Ha a vezető nem avatkozik be, akkor éppen ezzel befolyásolja a csoportot. Ha semmit sem tesz, ha teljesen passzív marad, akkor éppen hogy ez a magatartás vált ki valamilyen normaképző akciót a csoportból. A csoportvezetőnek nagy szerepe van a csoportnormák kialakításában. A csoportnormák akkor tekinthetők kedvezőnek, ha elősegítik a csoport céljainak megvalósulását, főképpen az önismeret-változást.
Az indulatáttétel
Az indulatáttétel eredeti fogalmát Freud akkor alkotta meg, amikor rájött arra, hogy az egyéni pszichoterápiában egy sajátos jelenség szabályszerűen ismétlődik. Az a jelenség, hogy a páciens a kezelés során egyre erősebb érzelmi függőségbe kerül a terapeutától. Ebben a jelenségben az a sajátos, hogy sem a terapeuta viselkedése, sem a kettőjük közötti előzetesen szabályozott és ténylegesen kialakult viszony nem bátorítja és nem indokolja ezeket a – pozitív vagy negatív – indulatokat. Így a jelenség okát is valahol máshol, a páciens előéletében, egyéb érzelmi-indulati viszonylataiban, azok megoldatlanságában, elfojtásaiban kereshetjük. Ezt a jelenséget nevezte el Freud indulatáttételnek.
Az indulatáttétel variabilitására hozzák azt a példát, hogy egy csoporttag úgy tekintett egy csoporttársnőjére, mint az az édesanyja lenne kilencéves korában, és ennek megfelelő vágyteljesítéseket várt tőle. Egyidejűleg egy másik csoporttársnőjét úgy észlelte, mintha húszéves korában lenne az anyja, és ehhez a korhoz illő vágyteljesítés-igényei voltak. Az indulatáttétel szétdaraboltságára pedig az a példa, hogy egy férfi csoporttag apjának gyűlölt tulajdonságait vonatkoztatta egy csoporttársára, és ezzel egyidejűleg a csoportvezetőre apja szeretetteli és támogató karakterjegyeit vitte át.
Az indulatáttétel a csoportokban működik, akár akarjuk, akár nem, akár tudomást veszünk róla, akár nem. A vezető hibája, ha bármiféle kritikai megjegyzést, indulatos észrevételt negatív indulatáttételes jellegűnek minősít. Ez nem más, mint a vezető ellenállása, elhárító mechanizmusa.
A viszont-indulatáttétel fogalmát a szakirodalomban többféle értelemben használják. Legtágabban akkor beszélünk a csoportvezető viszont-indulatáttételéről, amikor a saját tudattalan szükségletei és konfliktusai határozzák meg a csoporttagokra adott reakcióját. A vezető minden ilyen megnyilvánulása reaktív, tehát úgy is gondolkodhatunk, hogy a vezető esetében mindig viszont-indulatáttétellel van dolgunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése