6. tétel
A TÖMEGKULTÚRA KIALAKULÁSÁNAK TÁRSADALMI KÖRÜLMÉNYEI. A TÖMEGKULTÚRA, KRITIKA TÖRTÉNETE. A SZÓRAKOZÁS A KULTURÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK RENDSZERÉBEN.
A tömegkultúra kialakulásának társadalmi körülményei:
Lányi András: A tömegkultúra és a vele kapcsolatos fogalmak értelmezése.
A tömegkultúra irányított kényszerfogyasztás. Jellemzője a kulturális javakhoz fűződő viszony személytelenné válása, a közvetítő intézmények szigorú kontrollja. A befogadó semmilyen kölcsönösségi viszonyban nem áll a kultúra előállítóival.
A tömegkultúra művészetellenes. A művészetek olyan kivonatát állítja elő, amelyet a befogadó rövid úton, szellemi aktivitás mellőzésével élvezhet. A tervszerű kiszámíthatóság nélkül a kényszerfogyasztáson alapuló piaci rendszer összeomlik. Ezért létrehozza a tudatipart, a gondolkodás, az ízlés szabványosítását, s ez teszi a társadalmat tömegtársadalommá.
Időben a modern értelemben vett tömegkultúra a 19. században alakult ki, térben pedig elsősorban Angliában, Nyugat-Európában és az USA-ban. A mai modern tömegkultúra kb. 200-250 éves múltra tekint vissza, tehát nem újkeletű jelenség. (Magyarországon (és a volt szocialista országokban) más a helyzet, mert a szocialista rendszernek köszönhetően egy sajátos utat járt be, mivel a rendszerváltásig csak nagyon cenzúrázottan, megszűrten, sajátos módon jelenhetett meg a tömegkultúra. Tulajdonképpen 40-50 évig a II. világháború után a tömegkultúra olyan tömény változatban, mint most, nem lehetett jelen Magyarországon. Az volt az alapelv, hogy ami a „rothadó kapitalizmusból” érkezik, az nem ide való, gyanús. És mivel a tömegkultúra is a kapitalista társadalom terméke, ezért nem kívánatos dolog volt Magyarországon. Meg is zavarta a magyar emberek gondolkodását, hogy hirtelen elöntötte a tömegkultúra Magyarországot, mert addig a magaskultúra bűvöletében élt, csak az volt és az volt a jó.)
A tömegkultúra kialakulását a 19. században az váltja ki, hogy ekkor jön létre az ipari (indusztriális) társadalom, amit az alábbiak jellemeznek:
v Urbanizáció: újfajta városiasodási folyamat indul el, ipari központok alakulnak ki. A tömegkultúra egyik jellegzetessége, hogy minél több emberhez kell eljutnia. Mivel a nagyvárosok sűrűsödési pontok, ezért alkalmasak a tömegkultúra terjedésére.
v Demográfiai hullámot lehet tapasztalni: a városi lakosság száma rohamosan növekszik, emelkedik.
v Elterjed a futószalag-gyártás, a gépesített gyártás: Ezt később fordizmusnak hívják. Márpedig a tömegkultúra másik jellegzetessége, hogy nagymennyiségben állít elő ugyanolyan terméket, tehát uniformizál.
v Az oktatás modernizációja: mivel bulvárlapok, napilapok, ponyvairodalmak jelennek meg, ehhez olvasni tudó emberekre van szükség. Ez a folyamat Nyugat-Európában lényegesen előbb megy végbe, mint Magyarországon.
v A tömegkommunikációs eszközök fejlődése: ez szorosan összefügg a tömegkultúra terjedésével, a kettő elválaszthatatlan egymástól.
v A szabadidő és a munkaidő különválása: Az ipari társadalomban kezdenek intézményesülni az egyes idővallumok. Az emberek időháztartása kezd intézményesülni és kialakul egy olyan idősáv, amit szabadidőnek hívunk, és ezen szabadidő eltöltésére szakosodnak intézmények. A szabadidő eltöltésére kiválóan alkalmas a tömegkultúra, hiszen gyorsan fogyasztható, azonnali élvezetet nyújt, azonnali szórakozásra kívánjuk fordítani a szabadidőnket.
v Az egységes kultúra felbomlása: megváltozik a társadalom szerkezete és ezzel megváltozik a kultúra szerkezete. Létrejön pl. a munkásosztály, megerősödik a polgárság. (Pl. a magyar népi kultúra skanzen jellegűvé válik a 20. századtól kezdve)
A tömegkultúra kifejezést tulajdonképpen csak a 20. századtól kezdve használják, amikor a tömegkultúra folyamatosan és nagy mennyiségben megjelenik.
Vélemények a tömegkultúráról – kritikatörténeti megközelítés:
Leo Löwenthal: A tömegkultúráról folytatott viták áttekintése
Herbert J. Gans: Népszerű kultúra és magaskultúra
Folyamatosan jelennek meg kritikák a tömegkultúrára vonatkozóan. A tömegkultúráról kialakult vélemények szinte kivétel nélkül negatívak. A tömegkultúra megítélése Európában pejoratív egészen a 20. század végéig.
Löwenthal egészen koránról indítja ezt az áttekintést. Az alábbi kritikákat írja:
v A 16.-17. századtól indítja és két francia filozófust emleget: Montaigne-t és Pascalt. Ebben az időben még nincs indusztriális társadalom, még nincs szó nagy mennyiségben való előállításról. Montaigne és Pascal azt a kérdést teszi fel, hogy káros-e a szórakozás. Pascal a színházat kritizálja, mivel a színház – egészen a felvilágosodásig – nem a magaskultúra fellegvára volt. Pascal azt mondja, hogy a színházban szerepekkel azonosulunk és ezek a szerepek elfordítanak saját problémáinktól, saját gondjainktól. Ezért a Montaigne és Pascal is azt állítja, hogy a szórakozás káros, mert menekülés saját valós problémáink elől. Pascal szerint ez ellen küzdeni kellene, sokkal inkább Istennel, a vallással kellene foglalkoznia az embereknek.
Löwenthal azért említi meg ezt a két tudóst, mert a feudális rendszerből a kapitalista rendszerbe történő átmenet hosszú évszázadokon keresztül zajlik.
v A felvilágosodás időszaka, főleg Franciaországban és Németországban: Ekkor történik meg az, amit az utókor úgy hív, hogy a kultúra hasadása. A mai szóhasználattal azt jelenti, hogy létezik magas kultúra és tömegkultúra. Megjelenik a kultúra értékvonzata. Ami magaskultúra, az pozitív értékek képvisel, nevel, jobbá tesz minket, a tömegkultúra negatív értéket képvisel, és legfeljebb szórakoztat bennünket.
Goethe és Schiller a magas kultúrára az igazi művészet, valódi művészet szót használták, a tömegkultúrára pedig a dilettáns művészet, hamis művészet kifejezést.
(Pl: Goethe: Faust prológja: a színházigazgató és az író beszélgetnek. Azt mondja a színházigazgató: Írjon nekem olyan műveket, amelyre tódul a közönség. Az író azt mondja: nem érdekel engem a közönség. Olyan művet írok, ami kifejez engem, ami én vagyok.) Ebből következik: A tömegkultúra piacközpontú, mindenekelőtt a közönség igényeinek kiszolgálása a cél, a magaskultúra pedig szerzőközpontú. Ez is erősíti a kultúra hasadását, szembeállását.
v A 19. században Angliában kialakul egy vita a tömegsajtó, a bulvársajtó és a bulvár vagy ponyva irodalomról. Kritikaként jelenik meg, hogy a tömegkultúra profitorientált, megjelenik egy kifejezés: ízléskényszer. Azt jelenti, hogy a tömegkultúra olyan nagy mennyiségben van már jelen, hogy a befogadást, a befogadói attitűdöt alapvetően meghatározza. A televízió kapcsán ez még töményebben jelenik meg.
v A 20. századig a tömegkultúra megítélése pejoratív. Eddig mind negatív kritikák születtek. A 20. század közepéig folytatódik ez a tendencia, majd a II. világháború után Amerikában megjelenik egy könyv: Adorno és Horkheimer írja A felvilágosodás dialektikája címmel. Az írók az ún. frankfurti iskola (filozófia) képviselői. A könyv gyakorlatilag a kapitalizmus, a kapitalista társadalmi berendezkedés kritikája. Külön fejezet van a tömegkultúráról a könyvben, melynek címe: Kultúripar. Ipari motivációval és ipari módon előállított kulturális termékeket jelent.
Az 50-es évek végén Amerikában megjelenik egy könyv: MacDonald: A tömegkultúra elmélete címmel. Összegyűjti és elemzi az összes lehetséges negatív kritikát. Szerinte a tömegkultúra rossz és soha nem is lehet jó. Azt mondja pl., hogy a tömegkultúra felülről irányított. Ez azt jelenti, hogy az uralkodó gazdasági, politika, művészeti elitnek az irányításával jön létre az, amit tömegkultúrának nevezünk. Murai szerint nem felülről irányított a rendszer, hanem körforgásos. Szerinte a tömegkultúra és a fogyasztói társadalom mögött maga a fogyasztás áll, azok az emberek, akik ezt fogyasztják. Természetesen nem mindegy, mi a kínálat, miből lehet választani, és azt nem a fogyasztó dönti el, ő kézhez kap valamit. Ha a tömegkultúrát az elit vezérli, akkor értelme lenne forradalmat csinálni, lelőni őket, de tömegkultúra akkor is lenne. Egy kölcsönös viszony, ahol a fogyasztók igénylik a fogyasztás örömét. MacDonald másik kritikája, hogy a tömegkultúra elmossa a kultúrák közötti határokat: homogenizál, egységesít. Pl. gyorséttermek, külföldi műsorok (Big Brother, stb.)
Harmadik kritika, hogy a tömegkultúra összemossa az életkorok közötti határokat. Infantilis felnőtteket és felnőttes gyerekeket nevel, mert minél szélesebb közönséget akar elérni. (pl. a Megasztárt nézheti az 5 évestől a 100 évesig mindenki).
Negyedik kritika, hogy a tömegkultúra veszélyes a magaskultúrára. A tömegkultúra elveszi a magaskultúra alkotásait és a saját közegében újra felhasználja. Pl: mobiltelefonon szól Mozart Kis éji zenéje. Ezzel lealacsonyítja a magaskultúrát.
E. Morin: A tömegkultúra mint a földi üdvözülés című műve szerint olyan a tömegkultúra, mint a vallás. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a vallás azt mondja, hogy ha itt a földi életben betartunk bizonyos szabályokat, akkor majd a jövőben elnyerjük méltó jutalmunkat. A tömegkultúra ehhez képest nem ismeri a jövőt, nincs jövő ideje. A tömegkultúra azonnali üdvözülést ígér. A tömegkultúrának vannak „templomai”: a plázák, multiplexek. A tömegkultúrának is vannak szószólói: pl. a sztárok.
v Az 1970-es években változás következik be a negatív attitűd mellett.
/Posztmodernről az 1970-es évektől beszélnek. Előtte volt a modern, azelőtt a premodern, leegyszerűsítve a képletet. A modern jelentései: 1. a jelenlegit meghaladó, a jelenlegin túlmutató. 2. Ennél tágabb értelmezésben a modern művészeteket jelenti (impresszionizmus). Van a modern művészeteknek kb. 100 esztendője. Ebben az értelemben a modern, az stílusirányzat. 3. A felvilágosodástól az 1970-es évekig a modern szó nem stílusirányzat, hanem inkább a gondolkodás modern, amelynek a középpontjában a ráció, az ész, az individuum, az ember és a haladás, fejlődés áll. (A premodernben a vallás, az Isten áll a gondolkodás középpontjában). Posztmodern (manapság: késő modern): A ’60-as évek végétől a ’70-es évek elejéig a popart időszaka van. A tömeg fogyasztására szánt dolgoknak művészi szintre történő emelése.
(Pl. ketchupos dobozokból kiállítást rendez). A popart a tömegkultúrát próbálja egy szintre emelni a magaskultúrával, a kettő közötti különbséget, szakadékot próbálja eltűntetni. A 1968-as diáklázadások Nyugat-Európában és az USA-ban. ez az utolsó közösségi utópia. Azóta nincs olyan ideológiai mozgalom, ami képes megmozgatni egy közösséget és meg akarja változtatni a fogyasztói társadalmat. Az 1970-es években lezajlik egy nagy robbanás a felsőoktatásban, elkezd tömegesedni a felsőoktatás. Ettől kezdve megváltozik a tudás szerepe. Míg a modernitásban a tudás arra való, hogy megismerjük a világ működését, addig innentől kezdve a tudás arra való, hogy önmagunkat a munkaerőpiacon konvertáljuk, eladjuk. Ennek az a következménye, hogy a tömegkultúra és a magaskultúra közötti különbség, értékhierarchia kezd fokozatosan háttérbe szorulni, eltűnni. Vagyis nem kell mindent lesöpörni az asztalról, ami a tömegkultúrában megjelenik.)
A 70-es években megjelenik két írás. Az egyik: Umberto Eco: A tömegkultúra és a kultúra szintjei. Összegyűjti a tömegkultúráról kialakult negatív véleményeket, de azt mondja, hogy változtatni kell azon a nézőpontot, hogy csak a rossz oldalát nézzük. Ne az legyen a kérdés, hogy mitől rossz és esetleg mitől jó, hanem az, hogy hogyan működik, milyen a szerkezete. 3 szintet alakít ki a kulturális alkotásoknak: 1. Magaskultúra, 2. Midkultúra, 3. Masskultúra. Arról van szó, hogy szerinte másképp működnek ezek az alkotások.
A másik könyv: Herbert Gans: Népszerű kultúra és magaskultúra. Alapelveiben hasonlít az Eco művéhez. Azt javasolja, hogy a tömegkultúrát ne hívjuk tömegkultúrának, mert az elnevezésben van egy pejoratív tartalom. Ezért javasolja a népszerű kultúra elnevezést.
Összefoglalja, hogy mit írtak eddig a tömegkultúráról: 1. A tömegkultúra profitorientált, piaccentrikus. 2. Negatív hatással van a magaskultúrára. 3. Negatív hatással van az egyénre (ízléskényszer, erőszak). 4. Negatív hatással van az egész társadalomra: csökkenti a társadalom kulturáltságának színvonalát. Gans megpróbálja megkritizálni a kritikát, megpróbálja árnyalni.
Több évtizeden keresztül a tömegkultúra megítélése negatív, és a 70-es évektől megjelenik egy másfajta gondolkodásmenet, ami megengedőbben közelít a tömegkultúrához, s kerüli a feketén-fehéren történő megközelítését a tömeg- és magaskultúrának.
A 70-es évektől változás történt a tömegkultúra megítélésének tekintetében. Mi történhetett, ami a változást előidézhette? A tömegkultúra és művészeti alkotás határai elmosódnak. ’68 után diáklázadásokat követően a gazdaságot nem lehet megreformálni. A 70-es évektől háttérbe szorul a kritikai szemléletmód. A kritikusok másképp kezdenek el gondolkodni: Herbert Gans szerint ne hívjuk a tömegkultúrát tömegkultúrának, mert maga az elnevezés pejoratív, magában hordja e jelenség negatív megítélését. Népszerű kultúrának nevezzük inkább.
Tömegkommunikáció: nagyipari módon előállított és üzemelő eszközök, nagyipari módon történő üzenetközvetítése egy meglehetősen heterogén összetételű közönségnek. A közlési folyamat egyirányú.
Média: a tömegkommunikációs eszközök és szervezetek összessége.
A Kapitány házaspár csoprtosítása a tömegkommunikáció fajtáiról: -írott (könyv, újság)
- vizuális (képeslap)
- auditív (rádió)
- audivizuális (tévé)
A felsorolt technikák mindegyike új lehetőségeket nyitott az emberi kommunikáció számára.
McQuail a média funkcióit két metszetbe rendezi: - társadalmi funkciók
- egyénre szabott funkciók
1) Társadalmi funkciók:- információközvetítés
- összekapcsolás
- a kontinuitás fenntartása
- szórakoztatás
- a mobolitás elősegítése
2) Egyénre szabott funkciók: - információadás ( kíváncsiság felkeltése, tanítás)
- személyes identitás megerősítése (viselkedési minták átadása)
- integrálás (segíti az egyén beilleszkedését a társadalomba)
- szórakoztatás (kikapcsolódás, szórakozás)
A tömegkultúra összefüggésben van és elválaszthatatlan a tömegkommunikációtól. A tömegkultúra térhódítása maga után vonja a tömegkultúra terjedését. Egyik feltételezi a másikat. A tömegkultúra homogenizál.
A tömegkultúra uniformalizál: hasonlóvá tesz, nem az egyediség a különlegessége, sejtjük, mit kapunk, kiszámítható. A tömegkultúra mennyiség: a tömegkultúra elsődleges célja, nagy mennyiségben kerüljön befogadásra, a profitszerzés érdekek mozgatják.
Esztétikai szempontból: a tömegkultúra klisékből épül, panelekből, sémákból épül. A sémák mögött archetípusok vannak. Az ismerősség érzése innét fakad, ezért kiszámítható
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése