andan felnőttképzés tételek 12.

12. tétel

A KULTÚRA SZIMBÓLIKUS FELFOGÁSA

Kulturális antropológia nem törvénykereső, hanem értelmező tudomány. Olyan kultúra felfogás , mely azt mondja, hogy a kultúra egy közösség által létrehozott jelentések halmaza.

A kultúrát a közösségek által létrehozott jelrendszernek tekintjük. Ez a fajta felfogás a 60-as évektől terjedt el és összefügg a szemiotika térhódításával. Tehát vannak jelek, s mögötte meghúzódó jelentések.

Szimbólumok jellemzői:

-  közmegegyezésen alapulnak: az adott közösség elfogadja

-  vannak tudatosan és öntudatlanul használt jelek a kultúrában (tudatos pl.: nemzeti szimbólum, nem tudatos, ha automatikusan használjuk azt, ezek az evidenciák, természetes módon élünk velük

- vannak állandósult (vagy viszonylag állandósult) és változó szimbólumok (állandósultnak tekinthetők pl. a nemzeti szimbólumok)

A szimbólum: maga a jel, metafora, szimbolikus, túlmutat önmagán. Szimbolikus antropológia: a kultúra jelekből áll, melyeknek mi jelentést tulajdonítunk. A kérdés az, hogy hol találkozunk ezekkel a jelentésekkel. A szimbólumok közösségfüggők, térben és időben találkozhatnak. A kultúra bármit képes szimbólummá változtatni, a társadalom bármely jelensége szimbólummá válhat. A mindennapi élet vizsgálatához a szimbólumokat hívják segítségül az antropológusok.

A szimbolikus antropológia képviselője C. Geertz volt.  Kultúrafelfogása szemiotikai alapú és leginkább az ún. szimbolikus antropológiához áll közel. A szimbolikus antropológia a kultúrát jelentések halmazaként fogja fel, amelyet a közösség tagjai szimbólumokon keresztül sajátítanak el, ill. kommunikálnak egymással. Geertz szerint az eszköz, amellyel a jelentéseket feltárhatjuk, az interpretáció. A kultúraelemző feladata - mondja Geertz - az, hogy az emberi viselkedés szövevényes hálóját feltárja.

Geertz a kult. antr. legalkalmasabb műfajának az esszét és nem a tudományos értekezést tartja.

Geertz a kultúra elemzésénél nem tartja járható útnak a pszichológiai megközelítést. A szimbólumok megértésénél “cselekvőre orientáltnak” kell lenni.

Lényege, hogy az adott kultúrában élők hogyan jelenítik meg önmagukat. Geertz szerint a megértést célzó kulturális elemzésnek rendkívül aprólékos leíráson kell alapulnia, mivel az antropológus célja elsősorban nem az, hogy elvont általánosításokat javasoljon, hanem inkább az, hogy a lehető legfinomabban értelmezzen egy szorosan körülírt kulturális rendszert, így tehát kezelni tudja összetevőinek együttesét. Szerinte a megfelelő műfaj az antropológiában az esszé.

Geertz szerint a kultúra elemzése befejezhetetlen, Sűrű leírás c. műve is erre mutat. (Ritka leírás: csak a tényekre korlátozódik, míg a sűrű leírás: a tények és a köztük lévő viszonyt takarja.

A kultúra leírásával kapcsolatosan két fogalmat különböztet meg Geertz:

1. ritka leírás: egy adott kultúrában megtaláljuk a kultúra jeleit, de nem értelmezzük őket, nem nézünk mögéjük, csak leírjuk

2. sűrű leírás: az adott jelenségnek többféle értelmezése is lehet, attól függően, hogy milyen szituációban használjuk, tehát kontextusfüggő (hatféle jelentésréteget ír le Geertz attól függően, milyen kontextusban történik)

A fogalom értelmezéséhez Geertz az emberi cselekedet egyik módját a kacsintás példáját mutatja be. Ritka leírásban a kacsintás csupán szemlehunyás. Ennek az egyszerű cselekedetnek azonban nagyon sok jelentése lehet azáltal, hogy ki, mikor, milyen környezetben hajtja végre ezt a cselekedetet. Sűrű leírásban tehát már nem csupán szemlehunyásról van szó, hanem jelet adunk, aminek többféle értelme is lehet a szituáció függvényében. Az antropológia feladata Geertz szerint a sűrű leírás.

A szimbólumok megértésénél „cselekvőre orientáltnak kell lenni”. Ez azt jelenti, hogy egy adott kultúrát csak akkor ismerhetünk meg, ha megismerjük, hogy az abban a kultúrában élők hogyan gondolkodnak magukról. Akkor tudunk kérdéseket feltenni az adott kultúrának, ha ismerjük azokat a fogalmakat és összefüggéseket, amelyeket a kultúra tagjai használnak (résztvevő megfigyelés!).

CLIFFORD GEERTZ: Sűrű leírás: Út a kultúra értelmező elméletéhez:

Néprajz: sűrű leírás. Az etnográfus valójában összetett fogalmi struktúrák sokaságával kerül szembe, számos struktúra egymásra rétegződik vagy összegabalyodik. Ezek a struktúrák egyszerre idegenek, szabálytalanok és rejtettek, s neki kell kitalálnia, hogy először miként ragadja meg, majd hogyan mutassa be őket. S így áll a dolog működésének már legföldhözragadtabb szintjén, a terepmunka őserdejében is: az adatközlők kikérdezésében, szertartások megfigyelésében, rokonsági kritériumok kiválasztásában, a tulajdonviszonyok kinyomozásában, a háttartások összeírásában… azaz a kutatási napló megírása során.

Sűrű leírás: egymásban nyúló rendszerek összessége, egy kontextus leírása. (A tények és a köztük lévő viszony.) Egy nép kultúrájának megértése azt jelenti, hogy ezt a népet a nélkül tartjuk normálisnak, hogy sajátosságait lefokoznánk.

Azt akarjuk megmutatni, hogy miből áll az antropológiai értelmezés: a társadalmi beszélgetésgörbe kinyomozásából és megfigyelhető formában történő rögzítéséből. Az etnográfus feljegyzi a társadalmi beszédet, leírja. Az etnográfiai leírásnak tehát három jellegzetessége van: értelmező; a társadalmi beszédfolyamatot értelmez: a kérdéses értelmezés abból áll, hogy a beszéd „jelentését” megpróbáljuk kiszabadítani esetleges körülményeiből, illetve tanulmányozható formában rögzíteni. A kutatás akkor jelent előrehaladást, ha mélyrehatóbb, mint az előzőek.

Sűrű leírás c. mű elemzése:

A Sűrű leírás című esszében a kultúra fogalmának, értelmezésének és az  elmélet alkotásnak a gondolati lényegét találjuk.

Geertz kultúra-fogalma lényegében szemiotikai jellegű. Max Weberrel együtt úgy véli, hogy az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat.

Geertz azért hangsúlyozza, hogy a kultúra elemzését nem törvénykereső, hanem a "jelentés nyomába szegődő értelmező tudománynak" tartja, mert ha meg akarunk érteni egy tudományt, először nem elméleteit vagy eredményeit kell megtekintenünk, és nem azt, amit hívei mondanak róla, hanem azt kell megnéznünk, hogy mit csinálnak azok, akik a gyakorlatban művelik. Ez az operacionalizmus.

A kulturális jelenségek leírásának négy jellegzetességét emeli ki Geertz, melyek a következők:

A kultúra tanulmányozása során először értelmezzük, hogy mit terveznek, vagy mit gondolnak, hogyan terveznek adatközlőink, majd ezeket az értelmezéseket rendszerezzük - elmosódik a határ a kultúra, mint természetes tény és a kultúra, mint elméleti entitás között. Az antropológiai írások másod- és harmadkézbeli értelmezések. Ezek az értelmezések tehát fikciók; a fictio szó eredeti jelentése vonatkozik rájuk: „csináltak”, „alakítottak”.

A néprajzi beszámolóban azt értékeljük, hogy mennyire képes tisztázni, hogy mi történik ezeken a helyeken, mennyire tudja enyhíteni tanácstalanságukat, ami természetszerűleg fakad abból, hogy ismeretlen háttér előtt történő, szokatlan cselekedetekkel kerülünk szembe.

Az etnográfus „feljegyzi” a társadalmi beszédet: leírja.

Nem a nyers társadalmi beszédet jegyezzük le (vagy próbáljuk lejegyezni). Ehhez közvetlenül nem férünk hozzá, mert, kivéve igen esetleges és speciális körülményeket, nem mi vagyunk a cselekvők. Csakis azt a kis részét tudjuk lejegyezni, amelyet adatközlőink meg tudnak velünk értetni.

Összefoglalva: Az etnográfiai leírásnak tehát három jellegzetessége van: értelmező; a társadalmi beszédfolyamatot értelmez: a kérdéses értelmezés abból áll, hogy a beszéd „jelentését” megpróbáljuk kiszabadítani esetleges körülményeiből, illetve tanulmányozható formában rögzíteni. Az ilyen leírásnak azonban Geertz szerint van egy negyedik jellegzetessége is: mikroszkopikus.

Elemzéseink azért méltók általános figyelemre, létüket az indokolja, hogy tágabb összefüggésekre is kiterjeszthetők, s elméleti következtetések vonhatók le belőlük.