andan nevelés1.

I. ŐSKOR

---

A) A nevelés ősi formái

Régészeti kutatások bizonyítják, hogy az idő végtelen messzeségében, már körülbelül hárommillió évvel ezelőtt eszközkészítő előemberek éltek a földön. A nevelés, a tapasztalatátadás, a tudatos tanítás csíráit is itt kereshetjük. A mindennapi élettől elkülönült, szervezett oktatás kezdetben nem létezett, a kőeszközök készítésének fortélyai apáról fiúra hagyományozódtak át.

Az australopithecus, majd a kb. félmillió esztendővel ezelőtt megjelenő homo erectus igyekezett úgy újraalkotni szerszámait, ahogyan azt elődeitől "tanulta". Nem változtatott rajtuk. A véletlen eltérések okozták azt, hogy a jobban sikerült szerszámok maradtak fenn: ezeket igyekeztek másolni. Ebben a korban a nevelés hagyományőrző, asszimilációs funkciója dominált.

A tapasztalatok átadása-átvétele tehát már az előember számára is lényeges volt. Ekkoriban alakult ki ennek nélkülözhetetlen eszköze, az ún. "előnyelv". A kezdetben tagolatlan, majd egyre differenciálódó beszéd tette lehetővé, hogy az ember akkor is felidézze magában a látott dolog képét, amikor az már nem volt jelen. Ettől fogva nemcsak a konkrét élethelyzetekhez tapadva cselekedhetett, hanem bizonyos fokú előrelátásra szert téve túlléphetett az adott szituáción. A szavak, a fogalmak segítségével tervezhette cselekvését, és elképzelhette annak várható eredményét is.

Mintegy százezer évvel ezelőtt jelent meg a biológiai értelemben vett mai ember, a "homo sapiens". Élete az ősi társadalom keretei között folyt. Közösen vadásztak, s ez nagyfokú összehangoltságot követelt. A neandervölgyi emberek életét már cselekvési szabályok, normák irányították. Így például gondoskodtak halott társaikról: barlangban, tűz közelében temették el őket, ételt és szerszámokat helyezve melléjük.

Az a nevelés, a tapasztalatok átadása, az életszabályok közvetítése fokról fokra szervezettebbé vált. Arra a kérdésre, hogy milyen sajátosságokkal rendelkezett ez a nevelés, elsősorban az összehasonlító etnográfiai kutatások segítségével adhatunk választ.

A XX. század elején még sokfelé éltek olyan népcsoportok, amelyek szinte érintetlenül megőrizték ezt az egykori életformát. Nevelési gyakorlatukat vizsgálva következtethetünk az ősi társadalomban alkalmazott nevelési módszerekre.

Az ember az őt körülvevő természetbe tagolódva, annak szerves részeként létezett. Ennek a megbonthatatlan összefonódásnak az élménye fogalmazódik meg egy észak-amerikai törzs, az omoka indiánok énekében. Ezzel köszöntötték az újszülött gyermekeket:

Hó! Nap, hold és csillagok, - ti mind,
kik ott mozogtok fent az égen,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek,
fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen az első dombra.
Hó! Ti szél, felhők, köd és eső, - ti mind,
kik ott mozogtok fent a légben,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérje a másik dombot.
Hó, dombok, völgyek, folyók, tenger, ti fák, füvek, - ti mind a földön,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be kérve kérlek.
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen a harmadikra.
Hó! Madarak, kicsik, nagyok, kik repültök a levegőben!
Hó! Állatok, kicsik, nagyok, kik benn laktok az erdő mélyén!
Hó! Bogarak, a fű közt mászók, a földbe bújók!
Figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy elérjen a negyedikre.
Hó! Mind az égben, - ti mind a légben, - ti mind a földön,
figyeljetek, hozzátok szólok!
Egy új élet lépett közétek.
Fogadjátok be, kérve kérlek!
Egyengessétek útját szépen, hogy végigmenjen a négy dombon.

(Fónagy István fordítása)

Dél-ausztráliai bennszülötteknél figyelték meg, hogy az egészen kis fiúk már elkísérték apjukat zsákmányszerző útjára. Az Orinoco partján élő indiánok két-három éves fiúknak apró íjakat készítettek a hozzávaló nyilakkal. A gyerekek ezekkel az ártalmatlan, de élethű játékszerekkel először a ház körül élő állatokra: kutyákra, tyúkokra "vadásztak". Az Indiai-óceánon levő Andman szigetek lakói öt-hat éves gyerekeknek játékíjat és nyilakat adtak, sőt néha játékkenut is. Így segítették elő a felnőtt kori foglalatosságok játékszerű gyakorlását.

Játékos keretek között folyt tehát az életre való felkészülés: a gyerekek már egészen kis koruktól kezdve a felnőttek szerszámainak és harci eszközeinek élethű, de kicsinyített változatával játszottak, gyakoroltak.

A tanulás módszere az volt, hogy a gyerekek anyjuk vagy apjuk munkáját figyelve és utánozva sajátították el a gyakorlati készségeket. (Például a kötélfonást különféle indákból, csapda készítését apróbb vadak elejtéséhez.) A felnőttek, a szülők úgy segítették a gyerekek mintakövetését, hogy az adott munkafolyamatot lassabban, "szemléletesebben" végezték el, a nehezebb részeket esetleg többször ismételve. Az utánzáshoz itt már a bemutatás, a "szemléltetés" módszere társult.

Nemcsak a legkülönfélébb eszközök készítésének fortélyait leshették el így a gyerekek, hanem a közben felhangzó munkadalokat is megtanulhatták. A zene, melynek megjelenése megelőzte a beszéd kialakulását, rendkívül fontos szerepet játszott az ősi közösségek életében. Az emberi létet ezer szállal átszövő rítus szerves részét alkotta: a legkülönbözőbb szertartásokon mindig felcsendült a dal, megszólaltak az ősi zeneszerszámok. Praktikus célokat is szolgált a zenélés: az emberek hittek abban, hogy általa befolyásolhatják az istenek szándékát, a természet "megszelídítésének" illúzióját kölcsönözte nekik. Ugyanígy gyakorlati funkciót töltött be a képzőművészet is. A barlang falára festett nagyvad képe előtt a vadászat mozdulatait imitáló ősember így készült fel a bátorságot próbáló erőkifejtésre.

A gyerekek tehát a mindennapi élet folyamatában sajátították el, szívták magukba mindazt, ami az ősi társadalom kultúráját alkotta. A nevelés alapformái az élet egészébe integrálódtak. Kezdetben nem létezett elkülönült oktatás-nevelés; a tanításnak, tapasztalatátadásnak ezt a primitív formáját maga a társas élet kényszerített ki.

A gyermekek tanítgatását a közösség felnőtt tagjai kezdetben munkamegosztás nélkül végezték, nem téve különbséget saját és mások gyermekei között. A nevelés az egész közösség nyilvánossága előtt folyt, és egyformán kiterjedt a törzs minden egyes gyermekére. A kikristályosodó kultúra, a viszonylag szűk körű tudásanyag teljes egészét adták át gyermekeiknek. Így hagyományozódott át nemzedékről nemzedékre mindaz, amit lassanként birtokba vettek a természetből.

Az élet fenntartásához szükséges gyakorlati ismereteken és készségeken túl az ősi közösségek gyermekei erkölcsi erényeket is elsajátítottak nevelődésük során. Rendíthetetlen bátorság, a törzs többi tagja iránti feltétlen segítőkészség és az ellenség engesztelhetetlen gyűlölete - ezek lehettek legfontosabb etikai normáik.

Az erkölcsi nevelés módszereire is a századunk elején még érintetlen kultúrájú természeti népek gyakorlatából következtetnek a szakemberek.

Ausztráliai bennszülötteknél tapasztalták, hogy a gyermekeket csak igen ritkán fegyelmezik veréssel. Inkább a "természetes büntetés" módszerét alkalmazzák. Ha például egy kislány nem segít édesanyjának a magvak őrlésében, az egy darabig egyedül eszik anélkül, hogy gyermekének adna belőle. Ha nem akar vizet hozni, hagyja egy kis ideig szomjazni. Ha pedig vízhordáskor a gyerek eltöri az agyagedényt, anyja másodszor egy messzebb levő forráshoz küldi, nehezebb edénnyel.

Az elkövetett vétkekre itt mintegy természetes módon következik a büntetés: magának a tettnek a következménye.

A Tűzföldön élő indiánok életében figyelték meg a kutatók azt a nevelési eljárást, mely súlyos esetekben alkalmazva bizonyult hatékonynak: a gyereket rövid időre kizárták a közösségből.

"A gyerekeket igen fájdalmasan érintette, ha súlyos vétkeik büntetéseképpen kikergették őket a kunyhóból. Csak este osonhattak vissza csendben, hogy lefeküdjenek. Ekkor ugyanis - ha csak rövid időre is - átélhették a közösségből való kirekesztettség, a teljes kiszolgáltatottság élményét. Ez jelentette számukra a legsúlyosabb büntetést."^[1]

Az ősi közösségben élő gyermek számára a család egyet jelentett az élettel, a szülői szeretet a biztonsággal. A természet ezer veszélye között a közösségből való végleges kiutasítás egyet jelentett volna számukra a halálos ítélettel.

B) Az intézményes nevelés csírái

A törzsi közösség keretei között élő fiatalok életében fordulópontot jelentett egy szertartás. A beavatás (iniciáció) alkalmával be kellett bizonyítaniuk, hogy kiállják a felnőttség próbáját, testileg-lelkileg felkészültek a felnőtt életben reájuk váró megpróbáltatásokra.

Hogy a fiú elfoglalhassa helyét a közösségben, ahhoz már felnőtt férfiként kellett viselkednie. Meg kellett győznie a törzs többi tagját arról, hogy bátor és ügyes vadász; fegyelmezetten tűri a megpróbáltatásokat, a fájdalmat; akaratát képes korlátozni, ha a közösség érdeke úgy kívánja.

Elsősorban fizikai erőkifejtést igényeltek ezek a próbák. Hamar kiderült, hogy ki üli meg biztosan a lovat, ki viseli el zokszó nélkül a fájdalmat, ki képes megfékezni az elszabadult bikát stb. Arról is számot adtak az iniciáció szertartása alatt, hogy mennyire ismerik a törzs eredetmítoszát, hagyományait, a rituálé előírásait, egyszóval: hogyan állják meg helyüket a felnőttek világában.

A XVII. században faluhelyen még élt nálunk a pünkösdi lovasversenyek szokása. "Tavasszal, pünkösd ünnepén a falusi fiatalemberek ezeken a versenyeken mutatták meg, mennyire ügyesek a lovaglásban, mennyire bátrak, edzettek, milyen az állóképességük, van-e kitartásuk, testi erejük." Erre utal egy korabeli olvasókönyvben szereplő példamondat: "Nincs olyan agg ló, ki pünkösdben nem hinnyog." "Nincs olyan lóaggastyán, bármilyen öreg is, »akit« ne hozna újra lázba az egykor-valamikor megélt versenyek izmot feszítő izgalma, a friss lábak száguldásának, a rohanás vad hevének, a győzelemért folyó viadalnak boldogító emléke."^[2]

A beavatás rituális szertartására a mindkét nembeli fiatalokat fel kellett készíteni. Ezért a nagy próbatétel előtt rövidebb-hosszabb időre elkülönítették őket, táborokba vagy nagyobb kunyhóba kerültek. Itt mindenekelőtt gyakorlati jellegű képzés folyt: fokozatosan nehezedő fizikai erőpróbák sorát kellett kiállniok egymással versengve.

A testi nevelést a törzs hagyományainak, magatartást szabályozó normáinak, eredetmítoszának megismertetése egészítette ki. Az "oktatást" a felnőttek egy csoportja (az ún. "keresztapák" és "keresztanyák" együttese) végezte a varázsló, a sámán irányításával. A nevelői gyakorlat egy része térben és időben elkülönült, levált a törzs mindennapi életéről. Kiválasztott személyek végezték a viszonylag rövid időtartamra sűrített képzést. Természetesen nem a mai értelemben vett tantárgyakat tanultak itt a fiatalok, hanem komplex, életszerű ismeretköröket.

Nem "iskola" volt ez a szó szoros értelmében, de az intézményesülés bizonyos csíráit már tartalmazta ez a képzési forma.

Margaret Mead amerikai kutató "Férfi és nő" című könyvében szemléletesen mutatja be a Szamoa szigetén élő bennszülöttek nevelési szokásait. A fiúk és a lányok nevelése hat-hét éves koruktól vált különbözővé. Tizenhét esztendős koruktól kezdve a fiúkat bevonták a "aumagá"-ba, a fiatalemberek és az idősebb férfiak társaságába. Itt közösen halásztak, vadásztak, különféle próbatételeknek vetették alá a fiatalokat. A beavatás (iniciáció) szertartására való felkészítést már szervezettebb formában, elkülönített keretek között végezték.^[3]

Jegyzetek

^[1] Gusinde, M.: Wartung und Entwicklung des Kindes bei Feuerländern. Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien, 1927. Bd. 57. 168. o.

^[2] Mészáros István: Mióta van iskola? Móra, Bp., 1982. 8. o.

^[3] Lásd: Mead, Margaret: Férfi és nő. Bp., 1970.

• A) A nevelés ősi formái
• B) Az intézményes nevelés csírái

andan A ped. alapjai kivonat

Pedagógia [szerkesztés]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ugrás: navigáció, keresés

Tartalomjegyzék [elrejtés] 1 Tudományos felfogás 2 A neveléstudomány, pedagógia magyar művelői 3 Kritikai felfogás 4 Külső hivatkozások

Tudományos felfogás [szerkesztés]

A pedagógia görög eredetű, kettős értelemben használt komplex fogalom. Egyrészt a nevelés elmélete, neveléstudomány, másrészt a nevelés gyakorlati megvalósulása jelölésére szolgál. A pedagógia mint neveléstudomány vizsgálja azokat a folyamatokat, körülményeket és feltételeket, amelyek közreműködnek a nevelésben. Feltárja összefüggéseiket, törvényszerűségeiket, s ezek alapján meghatározza a nevelés célját, alapelveit és feladatrendszerét, azokat az eljárásokat, szabályokat és módszereket, amelyek biztosítják a nevelési alapelvek megvalósulását, a nevelési cél elérését. Feltárja a nevelés eszközrendszerét. Magában foglalja azokat a kérdéseket, amelyek a nevelés lehetőségével és szükségességével, tényezőivel, szervezeti formáival, intézményrendszerével függnek össze.
Másik jelentésében a pedagógia azonos a nevelés konkrét, gyakorlati folyamataival. Ilyen értelemben beszélhetünk pedagógiai elméletről és pedagógiai gyakorlatról, amelyek egymással szoros kölcsönhatásban vannak. A pedagógia figyelembe veszi a mindenkori társadalmi elvárásokat, a gazdasági, szociális, politikai, kulturális tényezőket a nevelés-tudományi kutatások további feladatainak meghatározásánál. A pedagógia fogalmának mai értelmezése fokozatosan alakult ki a nevelési gyakorlat és a pedagógiai gondolkodás történeti fejlődése során.
Maga a szó a görög paidagogosz szóból származik, jelentése: gyermekvezető. Így nevezték azt a rabszolgát, aki a gyermekeket iskolába kísérte, illetve akinek feladata volt a gyermek szellemi vezetése, azaz nevelése.
A pedagógia mai fogalmának kialakulásában már az ókortól kezdve jelentős szerepe volt a gyakorlatnak. A tudomány-jellegű pedagógia egyik első jeles képviselője Johann Friedrich Herbart, aki a nevelés célját az etikából, a módszereket és eszközöket a pszichológiából vezette le. A nevelés fő eszközének az oktatást tartotta, amely képessé teszi a növendékeket az engedelmesség és a hű alattvalói magatartás gyakorlására. Eszközei közt a drill, a tekintélyelv is helyet kapott. A tekintélyelvű pedagógiaval szemben pl. Eduard Claparède Gyermekpszichológia és kísérleti pedagógia c. könyvében azt fejtegeti, hogy a pedagógia feladata teleologikus jellegű, azaz a nevelési célok vizsgálata és meghatározása. „Az erkölcstanból, filozófiából, esztétikából, vallásból, szociológiából és politikából többé-kevésbé közeli vagy távoli ideálokat vesz át, melyek szerint a nevelő tevékenységet irányítani kell".
Weszely Ödön Bevezetés a neveléstudományba c. művében a pedagógiat szűkebb értelemben a nevelés elméletének, tágabb értelemben pedig a kultúra tudományának tartja, amely „nemcsak azt fogja vizsgálni, hogyan fejlődik az egyes ember testi és szellemi tekintetben, milyen irányban és milyen eszményképek felé kell ezt a fejlődést terelni, s hogyan lehet erre a fejlődésre a kívánatos befolyást gyakorolni, hanem vizsgálni fogja a kultúra lényegét, keletkezését és fejlődését egyénekben s társadalmakban, nemzeteknél és az emberiségnél". Prohászka Lajos megfogalmazásában külön tárgyalható az elméleti pedagógia és külön a gyakorlati pedagógia. Az ún. elméleti pedagógia „a nevelés problematikáját elvi alapon és rendszeres összefüggésben fejti ki. A pedagógia mint tudomány a maga egészében elméleti pedagógia, amely a nevelés tisztán gyakorlati kérdéseivel is mindenkor elvi megoldás alapján foglalkozik. A gyakorlati pedagógia pedig követhető tanácsokat ad a nevelőnek és oktatónak arra nézve, hogyan járjon el."
Fináczy Ernő Elméleti pedagógia c. művében kimutatja, hogy a nevelés egyetemes érvényű. A nevelésnek ugyanazon célokat kell követnie, mint amiket életcélul kitűztünk. „Azért vagyunk a földön, hogy magunkat az Isteneszmény mértéke szerint tökéletesítsük, közvetlenül nemzetünk, közvetve az emberiség javára." Ez az életcélunk, s ez az alapja a pedagógiának is. Hasonlóképpen a pedagógia világnézeti megalapozását, vallási kiindulópontját hangsúlyozza Schneller István pedagógiájának központi szervező elve a keresztény szeretet, a nevelés történetét és elméletét alapjában meghatározó erő pedig Jézus Krisztus.
Imre Sándor Neveléstan c. könyvében a pedagógiát a nevelés kérdéseivel rendszeresen foglalkozó tudomány-ként írja le, amelynek határozott tárgya a fejlődő ember és a közösség alakulása; központi gondolata az ember és az emberi közösség fejlődésére irányuló tervszerű hatás; kutatási köre kiterjed a nevelés-ügy egész területére. Nevezetesen: 1. a nevelés előzményeire; 2. a nevelés körülményeire; 3. a nevelés elé tűzhető célokra; 4. a nevelés eredményeinek elérésére; 5. a nevelés módjára és eszközeire.
Karácsony Sándor pedagógiája társaslélektani (szociálpszichológiai) alapokra épült, és több tudomány integrálásából született. Ebben a pedagógiában kulcsszerepe van a „másik ember"-nek. Minthogy az ember társas lény, a nevelés is „társasjáték", lényege a viszony, kapcsolat, amely a nevelő és a növendék közös tevékenységében nyilvánul meg.
A szakirodalomban a pedagógia mint önálló tudományág kialakulásában, illetve a pedagógia fogalma fejlődésében különböző fokozatokat különböztetnek meg. Az induktív-empirikus szakasz, külső megfigyelések, analógiák felhasználásával; történeti-genetikai szakasz, „kísérlet annak kifejtésére, amit a nevelés területén ezer év folyamán mondtak és csináltak", különböző gondolkodók megállapításainak összevetésével; spekulatív jellegű szakasz, amelybe beletartozik J. F. Herbart törekvése „a nevelés céljából levezetett egyoldalú ált. pedagógia kifejtésére". Külön lépcsőfokot képez a normatív-preskriptív pedagógia (pl. Friedrich Adolf Wilhelm Diesterweg pedagógiája), mely szerint a pedagógiai ráhatás eredményessége a nevelő energikusságától, következetességétől függ. Általános tudományfejlődési szakasz, amelyet pl. Konsztantyin Dimitrievics Usinszkij Az ember mint a nevelés tárgya: a pedagógiai antropológia tapasztalatai I. című műve reprezentál. Experimentális szakasz a XIX. sz. végétől, amelynek kiemelkedő képviselője Ernst Meumann.
A fejlődés legújabb lépcsőfoka a hipotetikus modell kialakítása, azaz napjainkban a pedagógia tárgya: a speciális célra hivatott nevelési rendszer funkcionálásának tervezése, alkalmazása, elemzése. A tudományos alapozás ellenére a mai napig találkozunk olyan felfogással is, mely szerint a pedagógia csak mesterség vagy művészet. Így a pedagógusnak gyakorlatilag a „mesterségbeli fogások" elsajátítására van csupán szüksége, vagy pedig művészi beleérző képesség, intuíció, egyéni nézetek jelentik a nevelés alapját.
A nevelésnek számos olyan összefüggése van, amit a pedagógia csak más tudományok ismeretanyagának felhasználásával tud vizsgálni. A pedagógia segédtudományai az ember fizikai és pszichikai fejlődésével, a fejlődés sajátosságaival, a fejlődést meghatározó, befolyásoló tényezőkkel és körülményekkel foglalkozó tudományágak. Így szoros kapcsolat van a pedagógia és az antropológia között. Ismerni kell a fejlődés biológiai alapjait, s ehhez szükségesek bizonyos örökléstani, genetikai, anatómiai, fiziológiai, orvostudományi, közegészségtani ismeretek.
A pedagógia interdiszciplináris, multidiszciplináris tudomány, amely nem egyszerűen átveszi a segédtudományok adatait, elveit, törvényszerűségeit, hanem integrálja, alkalmazza azokat mind elméleti következtetéseiben, mind gyakorlati, metodológiai megoldásaiban. Új pedagógiai tudományok jönnek létre. Ilyenek pl. a rendszerelméleti pedagógia, a nevelésfilozófia, nevelésszociológia, a fejlődéslélektan, neveléslélektan, a pedagógiai szociálpszichológia, a pedagógiai axiológia, a pedagógiai logika, a pedagógiai kibernetika, az összehasonlító pedagógia, az oktatásgazdaságtan, az iskolaegészségtan, az oktatástechnológia. Az új gyakorlati követelmények kielégítése érdekében a pedagógiában specializálódás és differenciálódás ment és megy végbe napjainkban is. A pedagógia egy-egy részterületére vonatkozóan különböző pedagógiai ágak jöttek létre. Ezekre jellemző, hogy vizsgálódásuk kiterjed más részterületek problematikájára is speciális szempontok alapján, ami biztosítja az adott kérdés sokoldalú feltárását.
A pedagógiai tudományágakat több szempont alapján csoportosíthatjuk. Így a pedagógia belső struktúrájának megfelelően: az általános pedagógia alapjai (bevezetés a pedagógiába); a nevelés elmélete és neveléstan; didaktika (oktatáselmélet); tantárgypedagógia (szakmódszertanok); neveléstörténet; iskolaszervezéstan; kísérleti pedagógia.
Külön csoportosíthatjuk azokat a pedagógiai ágakat, amelyek a nevelés színterére vonatkozóan alkotják meg elméleti ismeretrendszerüket. Ilyenek a családi nevelés pedagógiája; az ifjúsági szervezetek, öntevékeny civilszervezetek és csoportok pedagógiája; börtönpedagógia; katonapedagógia; a kollégiumi nevelés pedagógiája; nevelőotthoni pedagógia.
Lényeges csoportalkotó szempont az életkor, amelynek megfelelően van újszülött- és csecsemőkori pedagógia; óvodáskori pedagógia; az iskoláskor pedagógiája; ifjúkori pedagógia; a felsőoktatás pedagógiája; a felnőttoktatás és -nevelés pedagógiája (andragógia).
Külön csoportot képeznek a gyógypedagógiai ágak, amelyek a fizikailag, érzékszervileg vagy szellemileg sérült, akadályozott gyermekek, fiatalok és felnőttek nevelésével foglalkoznak. Így a szurdopedagógia a siketek, a tiflopedagógia a vakok, az oligofrénpedagógia (mely kifejezés ma már nem használatos) az értelmi fogyatékosok nevelésével foglalkozik, a beszédhibák javításának pedagógiája pedig a logopédia. Külön ágként jelentkezik a hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyermekek nevelésével foglalkozó pedagógia.
Csoportképző szempontként szerepelhet továbbá az alapvető pedagógiai feladatoknak megfelelő felépítés is, mint pl. az értelmi, érzelmi, erkölcsi, esztétikai, technológiai, testi nevelés pedagógiája.
A neveléstudomány fejlődése, integrálódása és differenciálódása nem lezárt. Új társadalmi igények, s ennek megfelelően új feladatok, tevékenységek és színterek kerülnek előtérbe.
Forrás: Pedagógiai Lexikon

andan A ped. alapjai jegyzet

A pedagógia tárgya, feladata

A pedagógia tárgya:

A gyermek alakításának, fejlesztésének folyamata. E folyamat során megtanítja:

-         a gyermeket a valóság megismerésére, s ezáltal birtokbavételére

-         annak alakítására a művelődés és közéletiség megvalósítása során (az iskola oktat és nevel)

-         az emberek közötti kapcsolatok eszközeire, formáira és törvényeire (legelőnytelenebb oktatási forma mindenki a tanárra néz, viszont a társai hátát látja)

-         bevezeti a gyermeket az értékek világába, orientálja az értékrendszer kialakulását

Tudományközi (interdiszciprinális) kapcsolatok (mi nélkül nem lehet a pedagógiát elképzelni, ezek nélkül nem tud létezni):

-         pszichológia (lélek működését pl. egy tanárnak ismernie kell)

-         filozófia (legősibb tudomány)

-         biológia (emberi test működése)

-         matematika (statisztika, számadatok)

-         szociológia

A pedagógia felosztása:

-         általános pedagógia

a nevelésnek, mint személyiségformálásnak a társadalommal való összefüggésével, céljával, lehetőségeivel, alapfogalmaival foglalkozik

-         neveléselmélet

a nevelés folyamatát, tartalmát, elveit, módszereit, színtereit, eredményei vizsgálatának kérdéseit tárgyalja

-         didaktika (oktatástan)

a tanítási-tanulási folyamat tartalmi, szervezeti, módszertani kérdéseit tárgyalja

-         módszertanok

a tananyag feldolgozásával összefüggésben vizsgálják a nevelés, képzés, oktatás lehetőségeit, módjait

-         neveléstörténet

a nevelési eszmények és intézmények, a nevelés-oktatás gyakorlatának, nevelés és oktatáspolitikai törekvéseinek alakulását kíséri végig a történelem különböző időszakaiban

-         összehasonlító pedagógia

különböző országok oktatáspolitikai törekvéseit hasonlítja össze

-         gyógypedagógia

a testileg, idegrendszerileg sérült, fogyatékos (akadályozott) gyerekek nevelési lehetőségeivel, annak speciális kérdéseivel foglalkozik

-         iskola szervezettan

az iskolarendszer strukturális kérdéseit, közigazgatási problémáit tárgyalja

-         életkorok pedagógiája

óvodapedagógia, iskolapedagógia, felsőoktatás pedagógiája, felnőttoktatás pedagógiája

-         nevelési színterek pedagógiája

családi nevelés, bentlakásos intézmények, napközi otthonok, tömegkommunikáció pedagógiája

Nevelés fogalma:

Platón (Kr.e. 427 – 347): „Az idősebb nemzedék erkölcsének átadása az ifjabb nemzedék számára.”

Fináczy Ernő (1914): „A nevelés nagykorúaknak kiskorúakra való egyetemes és tervszerű ráhatása avégből, hogy a fiatal nemzedék majdan egyéni és társadalmi feladatainak egy erkölcsi cél mértéke szerint tudatossággal és szabadsággal megfelelhessen.”

egyetemes: egész személyiségre hat

tervszerű: célja van, hogy összejöttünk egy órán

szabadsággal: bármit megtehetek, amit úgy gondolunk, hogy jó

Nevelés, educatio:

-         öntudatos személyiség kiformálására irányuló tevékenység

-         az egyén a jót, a helyeset tudatosan és szabadon tegye meg

-         nevelés az egyéniséget fokozza

Szoktatás szerepe – „idomító eljárás” – gyermek érdekében a nevelésben szükséges automatizmusok nem öncélúak, hanem lépcsőfokai egy magasabb, tudatosabb állapot létrejöttének.

Idomítás, dresszúra:

-         tudatlanságnak az állapota

-         az önállóság legcsekélyebb nyoma is eltűnjön

-         tökéletes gép (-ként működő lényt kezelünk)

-         erőszakos belenyúlás a természetbe

Művészet:

-         a művész lelketlen anyagot formál

-         anyagának természetét pontosan ismeri

-         művész ideálja mindig a konkrétum körében mozog

-         a művész a maga lelkét kell, hogy beleöntse művébe.

Nevelés:

-         a nevelő lelkes lényt formál

-         a nevelő gyermeki természetét – bármennyire tanulmányozza is – teljesen sohasem ismerheti meg

-         a nevelő ideálja általános embereszmény

-         a nevelőnek az a végső célja, hogy neveltje valamikor olyan személyiség legyen, mely a maga sajátos bélyegét viseli magán.

Tökéletes embereszmény:

-         önuralom erénye

-         igazságosság erénye

-         szeretet erénye (beépüljön, teljesen megszilárduljon az egyénben, akit nevelünk)

A nevelés jellemzői:

-         örök (elvek, normák)

-         történeti (történelem során változó céloknak megfelelően)

-         objektív

-         szubjektív

1. A nevelés társadalmi feltételek mellett bontakozik ki, a nevelés társadalmi keretek között folyik. (pl. a mai műsorok, az utca…)
2. A társadalmi szükségletek határozzák meg a nevelés céljait. (pl.: muszáj óvodában már nyelvet tanulni, pedig nem biztos, hogy ez jó)
3. A nevelés alapvető sajátossága és következménye a gyermek aktív részvétele saját nevelési folyamatába (pl. házi dolgozat, könyvtárba járás).
4. A nevelés megalapozza az önnevelés indítékait, képességét.

A nevelés cél- és feladatrendszere

társadalmi szükséglet

ß

nevelési cél

ß

nevelés eszközrendszere                                                                     nevelés feladatai

ß                                                                                                                                                                                                                ß

módszerek, intézményrendszer                                                testi, erkölcsi, értelmi,

tevékenységi formák                                                                           esztétikai

Pl.: ókori Spárta

1. Társadalmi szükséglet (katonaállam) nagyszámú jó harcos
2. nevelési cél: jó harcosok, harcedzett személyek nevelése
3. eszközrendszer: tábor (intézmény), torna, testedzés (tevékenységi forma), direkt (módszerek)
4. nevelési feladatok: előtérben a testi nevelés

A nevelés szükségessége és lehetősége

1. Biogenetikus elméletek (átöröklés elmélet)

-         a gyermek személyiségének fejlődését döntően az öröklés determinálja

-         az ember minden alapvető vonása öröklődik

-         a személyiség biológiailag meghatározott, génjeinkben hordozzuk minden jellemző vonásunk alapján (genetikailag kódolva vagyunk, de nem biztos, hogy ez kiderül)

2. Szociáldeterminizmus elmélete (a környezet meghatározó szerepe)

-         mindenben a környezet szerepét hangsúlyozza

-         az emberi személyiség az őt érő környezeti hatások eredménye

-         minden ember olyan lesz, amit és ahogyan élete során átél, megtanul

3. Konvergencia elmélet (kéttényezős elmélet)

-         a gyermek személyiségének fejlődésében két tényező működik együtt: az átöröklés és a környezet

-         a két tényezőből azonban az öröklés szerepe hangsúlyosabb 60:40%-os arányban

Allport elmélete:

Személyiség: öröklés x környezet

Emberformáló tényezők, folyamatok

A nevelés színterei

	Enkultúráció: kulturális alapképességek elsajátítása
		Szocializáció: társadalmivá válás
			Nevelés: társadalmivá tétel
				Oktatás: ennek tervszerű tanítás-tanulás keretében zajló részfolyamatai
				Individualizáció = egyedi fénnyé, önmagunkká válás

Felső négy: külső ráhatás

Legalsó: „én” kibontakozása, kell hozzá egy érettség

Enkulturáció: az a folyamat, amelynek során az újszülött kultúrlénnyé válik egy olyan élőlénnyé, aki rendelkezik az emberre jellemző alapvető tulajdonságokkal és amelynek eredményeként alkalmassá válik a kultúrált életmód elsajátítására, továbbá képessé válik az éppen fennálló társadalomban történő beilleszkedésre.

Szocializációnál tágabb.

Szocializáció: a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amelynek során az egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat.

Nevelés: a kultúrlénnyé válás folyamatának tudatos és tervszerű folyamata.

Oktatás: a nevelő és a tanuló együttes közös munkája, melyben a nevelés célja által meghatározott, és a tanulók fejlettségéhez helyesen méretezett művelődési anyag feldolgozása történik, a tanulók számára lehetséges legmagasabb öntevékenységi szinten.

Individualizáció: individuális tartalmak kibontakoztatását jelenti.

Nevelés színterei (ahol a nevelés folyik):

1.      Mikrotársadalom (család)

2.      Mezotársadalom (iskola, óvoda, cserkészcsapat)

3.      Exotársadalom (község, városrész, nagyobb intézmény)

4.      Makrotársadalom (ország)

Mikrotársadalom

Tagok között személyes kapcsolat van. Sok közös élmény, tevékenység és tapasztalat köti össze a tagokat. Ez az első olyan szociális mező, amelyben megtapasztalja az egyén a kapcsolatokat, a viszonyokat és az érzelmeket.

Család: saját atmoszférával bír. Atmoszféra megteremtése: instrumentális vezetője van, az, aki kapcsolatot tart fenn a család és a társadalom között, gazdasági szempontból ő tartja fenn a mikrotársadalmat, expresszív-emotív vezető. Ő a harmóniáért, az érzelmi kiegyensúlyozottságért fele.

A család funkciói:

-         a népesség utánpótlását biztosító biológiai, szexuális funkció

-         gazdasági, gazdálkodási funkció (családi munkamegosztás)

-         az érzelmi egyensúlyt, a pihenést, a felfrissülést, a regenerálódást biztosító funkció (egy hely, ahova jó hazatérni)

-         gondozó, nevelő és szocializációs funkció

-         a családtagok státuszát képező, azt meghatározó funkció

-         a családtagok magatartását irányító, ellenőrző, a család vezetését ellátó, a konfliktusok kezelését és megoldását biztosító funkció

-         kulturális családi értékek, normák kidolgozása és fenntartását biztosító funkció

-         kulturális családi értékek, normák kidolgozása és fenntartását biztosító funkció

-         betegek és öregek gondozását, ellátását biztosító funkció

-         vallási funkció

-         jogi funkció

Család 2 álláspontot képvisel a nevelés terén:

-         megengedő

-         nem megengedő

TEHETED	NEM TEHETED
Az önbizalom és önértékelés erősödése	Az önbizalom és önértékelés gyengülése
Pozitív énkép	Negatív énkép
Belső kontrollra irányultság (külső kontroll: „a tanár pikkel rám” vagy „pechem volt”)	Külső kontrollra irányultság
Felelősség vállalása	Felelősség áthárítása („a sors áldozata vagyok”)
Önállóság (önmegvalósítás)	Függőség („majd az élet eldönti”)
ÉNERŐS ember (akaraterős vagyok)	Éngyenge ember

A kedvező családi légkör meghatározó jegyei:

-         az egymás iránti figyelem, tapintat; a megszégyenítés tartós feszültséget okozhat a gyermeknél

-         az őszinte, bizalmi légkör -> gyerek kevesebb félelmet él át, a titkolózás rosszabb, mint a szomorú igazság a gyermek számára

-         a család életritmusa, megszokott napirendje biztonságot, kiegyensúlyozottságot nyújt a gyereknek, ez különböző szokások kialakításánál nélkülözhetetlen feltétele

-         a rendszeretet a szülők határozott, de nem túlhajtott követelményei és ellenőrzései eredményeként alakul ki a gyerekben

-         az elfogadott tekintély nem félelemből, hanem jelenlétből fakadjon

a tisztelet légköre feltételezi, hogy a szülők nem tesznek negatív megjegyzést barátaikra, az óvónőre, tanítónőre.

A támogató funkciók hatékonyságát növeli:

-         a közös nyelv, a nyílt kommunikáció a családban

-         a generációk között élő kapcsolat

-         az egészséges interperszonális kapcsolat a családban (nem konfliktusmentes, hatékony konfliktuskezelés).

A család életében előfordulható problémák, problémaszintek:

-         a családtagok egyéni pszichés problémái

-         a családban már kialakult szerepstruktúrában és annak működésében lévő problémák

-         aktuális interperszonális konfliktusok (ki nem mondott szó)

-         a nukleáris család és a rokonság kapcsolatában rejlő zavar

-         a család, a családtagok és a külső referenciacsoportok (vonatkozási csoport) közti feszültségek (összehasonlítás)

-         makrostruktúrális döntések (társadalmi), intézkedések, folyamatok negatív hatásai a családi életre (pénz)

A családi nevelés típusai és azok hatásai a gyermek személyiségének alakulására

3 dimenzió mentén próbáljuk meg azt értékelni, hogy milyen nevelői hatást fejtünk ki:

-         család érzelmi légköre

a)      meleg: biztonságos, harmóniára épülő

b)      hideg: taszító a család légköre

-         nevelés rugalmassága

a)      nyílt

b)      zárt (tudok-e igazodni a gyermekhez)

-         a követelmények határozottsága

a)     erős

b)     gyenge (mennyire követelek, engedek vagy nem engedek)

Nevelés típusok:

1.      Harmónikus nevelés

(meleg érzelmileg, nyílt rugalmasságát tekintve, erős)

bizalmon alapuló, határozottság, következetesség, világos, értelmes korlátokat állít fel és igényeit a gyermekhez igazodva fogalmazza meg, legjobb nevelői attitűd

2.      Liberális nevelés

(meleg-nyílt-gyenge)

bizalmon alapuló pozitív érzelmi légkör, a felállított követelményt nem tudja betartani

3.      Ambiciózus vagy normatív nevelés

(meleg-zárt-erős)

pozitív érzelmi légkör, biztonság

mindenben kijelölt utak, merev irányítás

4.      Túlvédő vagy túlgyámolító nevelés

(meleg-zárt-gyenge)

aggodalommal veszi körül a gyermeket, szinte mindent megcsinál helyette

kudarckerülővé teszi a gyereket

5.      Autonóm vagy hideg, demokratikus nevelés

A szülő egyenrangú partnerként kezeli gyermekét, nyíltan, becsületesen, de megfelelő szeretet hiányában túlságosan racionálisan nevel.

6.      Elhanyagoló vagy nemtörődöm nevelés

(hideg-nyílt-gyenge)

érzelmi oldalról hanyagolja el a gyermeket, azért buzdít önállóságra, hogy ne legyen a szülő terhére

7.      Kemény nevelés

(hideg-zárt-erős)

a szülő vasfegyelemmel, gyermeke személyiségét figyelmen kívül hagyva nevel

a nevelés alapja a félelemkeltés, a parancs, a büntetés, a kényszerítés

8.      Diszharmónikus nevelés

(hideg-zárt-gyenge)

a szülő érzelmi, erkölcsi szintje alacsony

képtelen a biztonságnyújtásra, fejlesztő hatások hullámoznak vagy hiányoznak, következetlen nevelés

   erős

hideg	Demokratikus (nyílt) Kemény (zárt)	Harmónikus (nyílt) Ambiciózus (zárt)	meleg
	Diszharmónikus (zárt) Elhanyagoló (nyílt)	Túlvédő (zárt) Liberális (nyílt)

Gyenge

Alapvető kultúrából adódó kedvező hatások:

-         erőszakos eszközöket alkalmazó, túl szigorú nevelés

mellőzi a meggyőzést, gyakori megfélemlítés, büntetés

-         engedékeny, kényeztető nevelés

túlzottan gyámolító nevelés, függő állapot fenntartása, megbénítja az aktivitást

-         következetlen nevelés

hol dicsér, hol elmarasztal, kettős irányítás van jelen

-         rendszeresség, fokozatosság hiánya

érdemtelenül kapott jutalom és büntetés

-         elhanyagoló nevelés

legtöbb sérülést okozza, testi-lelki szükségletek nem tudnak kielégíteni

-         traumatizáló nevelés

károsító családi szituáció, szülő kóros személyisége

Mezotársadalom (iskola, óvoda, cserkészcsapat)

Mikromiliők szerveződnek egy egységbe, ez alkotja a mezotársadalmat.

A nevelés színterei:

1.      Bölcsődei nevelés

Gondozó-nevelő munka áll a középpontban

Feladata: a nevelés és szokáskialakítási folyamat pedagógiai, pszichológiai alapjait megteremtse (pl. szobatisztaságot)

(0,5 – 3 éves kor között)

-         érzékszervek fejlesztése

-         mozdulatok, test feletti uralom kifejlesztése

-         tevékenykedtetés

-         beszéd, gondolkozás, értelmi képességek fejlesztése

-         érzelmi-akarati élet fejlesztése

2.      Óvodai nevelés

ONP (óvodai nevelési program): meghatározza a magyarországi óvodákban folyó pedagógiai munka alapelveit

a)      óvoda funkciói

-         óvó-védő

-         szociális (közösségbe való beilleszkedés)

-         nevelő-személyiségfejlesztő

b)      cél:

-         sokoldalú, harmonikus fejlesztés

-         gyermeki személyiség kibontakoztatása

-         életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vétele

-         eltérő fejlődési ütem figyelembevétele

c)      feladatok

-         testi, lelki szükségletek kielégítése

-         egészséges életmód kialakítása

-         érzelmi nevelés és a szocializáció biztosítása

-         értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása

3.      Iskolai nevelés

Az iskola funkciói:

-         a személyiség formálásában betöltendő fejlesztő funkció

-         oktató, ismeretátadó funkció

-         problémafelismerő, diagnosztizáló funkció

-         a családi szocializáció mulasztásaiból következő korrekciós vagy terápiás funkció

-         a gyermek személyiség fejlődési, magatartási zavaraira irányuló kompenzációs, korrekciós funkció

-         családgondozó funkció.

Az iskola nevelési céljai:

A.     Effektív célok (érzelmi viszonyulás, megnyilvánulás)

(képessé tenni jó és tartalmas emberi kapcsolatok kialakítására)

-         együttérzés

-         összetartozás

B.     Kognitív célok (megismerés)

(a szorosabb értelemben vett tanítás, a kultúrálódás, önművelés, a széles körű érdeklődés kialakítása és fejlesztése

-         tudás

-         aktivitás (önfejlesztő, alkotó tevékenységek megkedveltetése)

C.     Morális célok (erkölcsi tökéletesítés)

-         önálló, felelősségvállaló ember nevelése

-         értékrend (értékkövető magatartás, megbízhatóság, becsületesség)

D.     Életmóddal, életstílussal kapcsolatos célok

-         egészséges életmód

-         rugalmasság

E.      Állampolgárságra és hivatásra nevelés

-         állampolgári nevelés (előítéletektől mentes nyitott gondolkodás)

-         hivatásra nevelés (vállalkozó kedv, ötletesség)

Exotársadalom

(község, városrész, nagyobb intézmény) mikro- és mezotársadalmak szerveződése hozza létre

Makrotársdalom

(ország)

A nevelés speciális esetei

A különleges bánásmódot igénylő gyermek

Fogalma: vannak olyan gyerekek, akiknek állandó vagy átmeneti jelleggel fizikai, biológiai, pszichikai, intellektuális, családi vagy szociokulturális okok miatt egyéni, sajátos nevelési-oktatási szükségleteik vannak, ezért a speciális nevelési-oktatási szükségletekhez, sajátosságokhoz egyenként igazodó bánásmódot igényelnek az iskolában.

Típusai:

1.      Speciális nevelési szükségletű gyermekek

-         tanulásban akadályozottak

-         értelmileg akadályozottak

-         beszédben akadályozottak

-         látássérültek

-         mozgáskorlátozottak

-         viselkedés- és teljesítményzavarral küzdő

-         autista gyerekek

2.      Tanulási problémákkal küzdő tanulók

-         tanulási nehézséggel küzdő

lassú, motíválatlan gyermek, szociális, nyelvi, kulturális hátrány

-         tanulási zavarral küzdők

diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar, diszkalkulia

3.      Magatartás miatt problémás tanulók

-         visszahúzódó (regresszív) és depresszív viselkedésű tanulók (félénk, csendes, visszahúzódó)

-         ellenséges (agresszív) és inkonzekvens viselkedésű tanulók (engedetlen, kötekedő, hiperaktív)

4.      Kivételes képességű tanulók, tehetségek:

-         intellektuális tehetség (tudományban kiemelkedő)

-         művészi tehetség (képzőművészet, zene, irodalom stb.)

-         pszichomotoros (sport, tánc, pantomin stb.)

-         szociális tehetség (vezető, szervező, irányító)

Weszely Ödön: A nevelés feladatai

A nevelés különböző tevékenységek összege, melyeket a cél: Az erkölcsi vagy kulturális tökéletesítés fűz egybe.

Testi nevelés	Szellemi nevelés
-         test ápolása -         testfejlesztés -         testkultúra	Tanítás -         alapismeretek -         világnézet -         tudományos kiművelés	Nevelés                                    Szakképzés 1.      tartalmi: -         erkölcsi és vallási (fegyelem, jellem, magasabb rendű erkölcsi lét) -         esztétikai (művészi technika, ízlés, esztétikai műveltség) -         szociális (illem, állampolgárság, humanitás) 2.      formális -         szellemi képességek mechanikus gyakorlása -         szellemi képességek harmonikus fejlesztése -         szellemi képességek intuitív fejlesztése

A nevelés feladatrendszere:

Erkölcsi nevelés

Értelmi nevelés

Esztétikai nevelés

Testi és egészséges életmódra nevelés

Környezeti nevelés

Az emberi élet célja: a boldogság

A boldogsághoz vezető út két végletes formája:

1. „külső sikerek” (hedonozmus – USA, Európa; utilitaizmus - haszonelvűség)
2. „belső eredmények” – Kelet-Ázsia

Arany középút a kettő között. Zsidó és keresztény felfogás (test, lélek, közösség). Cselekedetünk közvetlen célja nem a boldogság, hanem olyan cél és tartalom, amellyel elérhető a kielégülés és a boldogság.

Konkrét cél:

„ A saját tökéletesség, önmegvalósulás érdekében való munkálkodás és az embertársak, a mások boldogságáért való küzdelem”. (Kant)

Saját tökéletességünk elérése érdekében:

-         ösztöneink, szenvedélyeink feletti uralom kialakítása

-         hajlamaink, érzelmeink „nevelése”

-         ész és akarat irányításának biztosítása

Megoldás: Homo ethicus

A boldogság magasabb rendű erkölcsös élettel érhető el.

Erkölcs: azoknak az elveknek, normáknak, szabályoknak az összessége, amelyek alapján a közvélemény az emberek magatartását, cselekedeteit jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek minősíti, s amelyek az embereknek egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyát meghatározzák.

Erkölcsi nevelés:

Az ember fejlesztése azért, hogy képes legyen a pozitív értékek felismerésére, rangsorolására, értékítéletek alkotására (értékelés) és ezek alapján a társadalmi és természeti környezethez való humanista viszonyulásra. 2 fázisa: gyermek ismerje a jót, akarja is a jót.

Az erkölcstan tanításának célja:

-         megértésre, szolidaritásra, szeretetre nevelés

-         minden ember méltóságának tiszteletére nevelés

-         szegények, elesettek, az öregek megsegítésére nevelés

-         jelentőségteljes gyerekkori és felnőttkori szabadságra nevelés

-         szilárd belső fegyelmezettségre nevelés

-         a szeretet örömére, vidámságára nevelés

Az erkölcsi nevelés tényezői:

-         a kötelességek ismerete –> a cselekvés elhatározása –> a cselekedet

-         erkölcsi tanítás

-         az erkölcsi érzés, a lelkiismeret fejlesztése

-         a fegyelmezés (jutalmazás – büntetés)

-         a cselekvés gyakorisága.

Esztétikai nevelés

Fő feladata:

-         ízlés fejlesztése

Két feladatot foglal magába (hogyan alakítható ki az ízlés)

a)      képessé tegyük a tanulót a szép megérzésére, felfogására és megértésére

b)      képessé tegyük a tanulót a művészi kifejezésre, elsajátíttassuk a művészet nyelvét, azaz annyi technikai elemet, amennyi képessé teszi az embert lelki tartalmának ízléses kifejezésére.

Legfőbb nevelési eszköze:

-         művészet

A művészet szükséges kiegészítője a valóság megismerésének. A művészet konkrét módon érzéki benyomások alapján élményeket, lelki szenzációkat élet át, s így érteti meg az embert és a világot, s így érezteti ezek értelmét. A művészi nevelés: ízlésnevelés, megértésre, megérzésre nevelés.

Ezen belül:

-         költészet, irodalom

-         képzőművészet

-         zene

Az esztétikai szükségletek kialakulásának feltétele:

-         pedagógus magatartásának sajátosságai (megjelenése, kommunikációs stílusa, milyen értékeket, normákat képvisel viselkedése, modora)

-         tanulók tevékenységrendszerének tartalmi, terjedelmi és szervezeti jellemzői (ülésrend)

-         alkalmazott nevelési módszerek (csak verbálisan adja át, vagy megtapasztaltatja azokat)

-         tárgyi-környezeti feltételek (legtöbb iskolában hiányosság van).

Egészséges életmód:

Az egészség három területe:

-         testi (szomatikus)

-         lelki (pszichés)

-         szociális, társas

Az egészségnevelés az emberek tudatos és felelősségteljes magatartásának kialakítására irányuló nevelő tevékenység az egészség és a teljesítő képesség megtartása, fejlesztése, visszaszerzése érdekében.

Egészségkultúráltság:

-         egészség

a)      testi

b)      pszichés

c)      társas

-         életmód

a)      feltételek és lehetőségek

1.      tárgyi: iskolázottság, jövedelem, lakóhely, foglalkozás

2.      szellemi: erkölcsi normák, jogszabályok, szokások, divat

b)      szükségletek, indítékok

c)      életvitel: munka, pihenés, szabadidő, sport, szórakozás, táplálkozás

Az egészséges életmód iskolai feltételei:

1.      Az iskola egészségügyi feltételrendszere:

-         az iskola épülete (csendes, tágas, szellőztethető, világos, mesterséges, világítás, falak színe)

-         az iskola berendezése: döntő az ülőhely mérete (egy osztályon belüli 2-3 féle nagyság természetes), a bútorzat tisztasága, tisztántarthatósága

-         az iskola folyosója: funkció tárolás, mozgástér

-         az udvar: az élénk, szabad mozgás színtere

-         a tanító egészsége (testi, lelki oldalról)

2. Az oktató rendje és módja:

-         a tantárgyak sorrendje (órarend)

-         egyéni fejlődés figyelembe vétele

-         egyenletes terhelésre való törekvés

3. A szabadidő tervezése – iskolán kívüli tevékenységek

4. Az egészséges életmódra nevelés színterei:

-         az iskola szervezeti élete (minden, ami tanórán kívüli – szervezeti szinten)

-         tanórák

-         egészségtan órák

Környezeti nevelés

Környezettudatosság: az általános műveltség részét képezi, olyan pedagógiai folyamat, amely elősegíti és erősíti az emberek környezettudatos magatartását, életvitelét:

-         alakítja az érzelmi viszonyulást és az értékrendet

-         képessé teszi az embert az együttműködésre

-         felismerteti az élet különleges és ismételhetetlen jelentőségét

-         élethosszig tartó folyamat.

Cél: a környezettudatosság magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése.

Színterei:

-         család (környezetkultúra, életvitel)

-         iskola (nehéz feladat)

a)      tanórai keretek között

b)      óraközi szünetekben

c)      szakkörök formájában

d)      személyes tapasztalás biztosítása (élmény)

e)      felnőttek modellszerű viselkedése

-         iskolán kívüli színterek

a)      erdei iskolák

b)      terepgyakorlatok

c)      táborok

d)      állatkertek, növénykertek, nemzeti parkok látogatása

Alkotóelemei:

-         természethez való viszony

-         fogyasztáshoz való viszony

-         energiához való viszony

-         hulladékhoz való viszony

-         vízhez és levegőhöz való viszony

A környezeti nevelés személyiség -, magatartás és attitűdformálás, amely az egyént képessé teszi másokkal való együttműködésre.

Elemei:

-         másokra figyelés képessége

-         másság elfogadása

-         empátiás képesség fejlődése

-         segítő magatartása

-         türelem és megértés mások iránt

-         tolerancia

-         a cselekvés kontrollálási képessége

Az értelmi nevelés

Az értelmi fejlettség jelenti:

1.      a természetről, a társadalomról ismeretekkel rendelkezik

2.      fejlett pszichikummal rendelkezik

3.      korszerű az életmódja, szemléletmódja, világnézete

4.      szellemi önállóság

5.      a művelődés belső igénye

Értelmi nevelés célja:

-         hogy kifejlessze az önálló tanulásnak, az ismeretszerzésnek, a felfedezésnek képességét

-         hogy a műveltség alapjait lerakja.

Fő eszköze:

Az oktatás (tanítási-tanulási folyamat).

Értelmi nevelés:

-         tárgyi, anyagi -> művelődési anyag feldolgozásával történik -> általános műveltség megszerzése

-         alaki, formális -> figyelem (önkéntelen, szándékos) -> megértés (asszociatív, logikai), emlékezés (gyors, lassú, tartós), képzelet (reproduktív, produktív fantázia), gondolkodás (analízis, szintézis, absztrakció, általánosítás)

eszköz = oktatás

Tanítási-tanulási folyamat rendszeralkotó tényezői:

Bemeneti tényezők -> pedagógiai transzformációk: tanulási-tanítási folyamat -> kimeneti eredmények

Bementi tényezők:

-         társadalmi célok

-         kliensek, civil szféra igényei

-         pedagógiai program

-         tantervek (Nemzeti Alaptanterv, Óvodai nevelés országos alapprogramja, helyi tantervek, helyi nevelési programok)

Tanítási-tanulási folyamat:

-         a pedagógus személyisége

-         a gyermek személyisége

-         a pedagógus-gyerek viszony

-         a tanítási tevékenység

-         a tanulási tevékenység

-         a rendelkezésre álló idő

-         a folyamat intézményi infrastruktúrája (eszközrendszer)

-         a közvetlen környezet attitűdje (családi)

Kimeneti eredmények:

-         a gyermek objektíven mérhető tudása

-         a gyermek személyiségének változása (világkép, jellem, értékrend)

-         a pedagógus személyiségének változása

Az oktatás szervezeti keretei

1.      osztály

-         az oktatás alapvető, rugalmas szervezeti kerete (évfolyamok, tanév anyaga, továbblépés feltétele)

-         tanítás-tanulás társas közege (halmazszerű állapotból szociális egység) ültetési rend, rejtett hálózat, osztályfőnök és alternatívái

-         osztályba sorolás (tudástól függően, életkor szerint)

-         koedukáció kérdése

-         osztálylétszám és az eredményesség

2. szervezeti formák

-         osztálybontás (félcsoportok)

-         nívócsoportos oktatás

-         teamoktatás (érdeklődés alapján pl.)

Az oktatás szervezeti formái:

1.      Tanítási óra

-         az oktatás alapvető, de nem kizárólagos szervezeti formája (8600 tanóra / iskolakötelezettség)

-         időtartam

-         hátrányok (izoláció, témacentrikus gondolkodás)

-         tanóra menete (Herbart világosság, asszociáció, módszer, rendszer)

Egyéb szervezeti formák:

-         tanulmányi kirándulás

-         múzeumlátogatás

-         könyvtári foglalkozás

-         erdei iskola

Oktatászervezés

1.      Frontális munka

Az együtt tanuló diákok tanulási tevékenysége párhuzamosan, egy időben, gyakran azonos ütemben folyik a közös oktatási célok érdekében.

Jellemzői:

-         egységesség illúziója

-         nem mindenki vesz részt benne

-         gyors és olcsó módszer

-         módot ad a szereplésre (tanáréra)

Hatása a résztvevőkre:

-         „kettős színpad”

szakadék van a tanár és a hallgatóság között

-         a motivált tanulók számára hasznos

-         a pedagógus számára megpróbáltatás

2.      Egyéni munka

Egyes tanulók önállóan megoldandó feladatokat kapnak:

-         tekintettel kell lenni az egyes tanulókra

-         nagy az elakadás, a félreértés veszélye

-         értékelés problémája

-         a tanuló önmagával versenyez

Hatása a résztvevőkre:

-         pozitív hatás csak akkor jelentkezik, ha a feladat megfelelő

-         sok és nehéz előzetes tanári munka

3.      Párban folyó tanulás

Két tanuló működik együtt egy feladat megoldásában.

Formái:

-         páros munka (gyengébb, erősebb tanuló)

-         tanulópár (egyformák a képességek)

Jellemzői:

-         mindketten akarnak és tudnak együtt dolgozni

-         jó, ha csekély a különbség tanulmányi szempontból

-         egymás segítése nagy nevelési lehetőség.

Hatása a résztvevőkre:

-         a tanuló tapasztalatokat szerezhet az együttműködésben

-         a pedagógus új oldalról ismerheti meg diákjait.

4.      Csoportmunka

(3-6 fő közösen old meg feladatot)

Jellemzői:

-         a tagok kölcsönösen függési, felelősségi viszonyok jönnek létre

-         alapkérdés a csoportok kialakulása

Hatása a résztvevőkre:

-         a tanulók megtanulnak figyelni egymásra

a pedagógus elveszíti átlátását